Ismét különleges összeállítással készül az Alba Regia Táncegyüttes a tánc világnapjára. Vasárnap a Vörösmarty Színházban az együttes 75 évének legjobb koreográfiái szerepeltek egy műsorban, több generációval, 100 táncossal és élőzenével. A gála megálmodója Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője volt.
Városrészi rendezvények egész sorát tartják a hétvégén, Székesfehérváron. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola mellett a Ligetsori Piknik várta vendégeit ingyenes programokkal szombaton délután.
Különleges esemény helyszíne volt a Városháza pénteken délután, itt köszöntötték ugyanis 90. születésnapja alkalmából a maroshegyi Föcsök Jánosnét. Erzsi néni két lányával érkezett a meglepetés találkozóra, melyen dr. Cser-Palkovics András polgármester és Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője köszöntötte őt a hagyományos miniszterelnöki gratuláló emléklappal és a város ajándékaival.
Idén is Septimius Severus császár felvonulásával és bemutatásával indul majd a Floralia, a Szent István Király Múzeum hagyományos tavaszköszöntő ünnepe Gorsiumban. Közép-Európa legnagyobb szabadtéri régészeti parkjában ezúttal a császár 202-ben tett látogatása elevenedik meg. Április 27-én, szombaton és április 28-án, vasárnap 10 órától 18 óráig nagyszabású programokkal várják az érdeklődőket!
Idén is Szent György-napi ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház. Hagyományosan 1991 óta minden évben ezen az eseményen mondanak köszönetet az intézmény dolgozóinak munkájáért és adják át a Szent György Emlékérmeket.
A Szent István Király Múzeum és a Museum Café kocsmakvízében a játékosok ezúttal a Föld napjához kapcsolódóan Élet a bolygónkon címmel kapnak kérdéseket. A szórakoztató tematikus kvízjátékra 3-5 fős csapatok jelentkezését várják. A csapatok a szokásos nyeremények mellett a hétvégi Floraliára is nyerhetnek belépőket.
A II. András magyar király által 1222-ben, a székesfehérvári országgyűlésen kiadott Aranybullát gyakorta hasonlítják az angolok 1215-ös Magna Cartájához. Ennek alapja az, hogy a bulla volt a magyar nemzet első alkotmányos dokumentuma, míg a Magna Carta az angolok első alkotmányos okiratának tekinthető.
A székely kultúra kapja a főszerepet április 13-án, szombaton a Mercure Hotel Magyar Királyban. Hetedik alkalommal szervezik meg a Székely Bált Székesfehérváron. Ez évben, két közösséget támogatnak majd a jótékonysági bál bevételéből.
A városi zöld környezet friss, zöld újjászületése ragyogja be idén is a tavaszi parkokat Székesfehérváron. A nárciszok már elvirágoztak, a tulipánok még nyílnak a virágző fák és a vöröslő cserjék pedig rendkívül színessé teszik a városi környezetet. Húsvét hétfőn, egy békés tavaszi napon a fehérvári parkok is megteltek élettel.
Húsvéthétfő a locsolkodás napja, azonban azt már kevesebben tudják, hogy nemcsak vízzel vagy kölnivel lehet a lányok egészségét és szépségét megőrizni, hanem bizony megveregetéssel, sibálással is. - idézi fel dr. Varró Ágnes néprajzkutató.