Székesfehérvár plébániáiról érkező fiataloknak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét Spányi Antal, megyés püspök pünkösd vasárnapján a Prohászka templomban.
A Honvédelem Napja alkalmából, május 21-én, pénteken nyitja meg újra a kapuit a látogatók előtt a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely. A népszerű hadtörténelmi bemutatóhelyen számos kisebb-nagyobb felújítást végeztek az elmúlt időszakban, hogy méltó körülmények között fogadhassák a vendégeket és a jeles ünnepségek résztvevőit.
Sokéves, szép hagyomány Székesfehérváron, hogy pünkösdkor virágdíszbe öltözik a Belváros. Így lesz ez idén is: a város virágkötő mesterei a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szervezésében látványos kompozíciókkal díszítenek fel egy-egy számukra kijelölt helyszínt.
Pünkösd idején Székesfehérvár a legszebb arcát mutatja, a város ismét virágdíszbe öltözik. Erre az alkalomra élményekkel teli városnéző programokkal készül a Tourinform Iroda. A belvárosi séta mellett kisvonattal a Sóstó Természetvédelmi Területre, illetve a Bory-várba kirándulhatunk a hétvégén.
Madarak és fák napja alkalmából ökotúrára várják a kirándulni vágyókat a Sóstóra. A séta május 15-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik majd. A sétán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, és a program csak védettségi igazolvánnyal látogatható.
Május 13-án, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért.
Székesfehérvár 100 éves polgárát, Jakab Lajosnét köszöntötte születésnapja alkalmából dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő. Az ünnepségről - amelyen jelen volt Jakab Lajosné két fia is - közösségi oldalán számolt be Székesfehérvár polgármestere.
Május 6-án, csütörtökön 18 órakor a Szent Imre templomban lesz Székesfehérvár egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A szentmisét a Spányi Antal, megyés püspök celebrálja a város papságával, amely után közös szentóra kezdődik. Az esemény egyben felkészülés a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
Szirénájukat hallva azonnal tudjuk, hogy segíteni indulnak. Tűzesetek, balesetek, viharkárok és még sorolhatnánk, hol számíthatnak a bajbajutottak a tűzoltókra. Védőszentjük, Szent Flórián napja, május 4-e a tűzoltók napja. A készenléti szolgálat azonban az ünnepen is működik: ahogyan az év minden napján, úgy ma is csaknem kétezer tűzoltó van szolgálatban országszerte ötszáz járművel.
A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben a tavalyi évhez hasonlóan idén is online búcsúztatta végzős diákjait Székesfehérvár. Idén 19 iskola 1803 diákja ballagott. Az ünnepségen Székesfehérvár polgármestere és Balla Dávid, a Szóval győzni vetélkedő győztese köszöntötte a ballagókat, majd Kovács Bence széchenyis ballagó helyezte fel az összes iskolát és végzős diákot jelképező közös szalagot a város zászlajára. A végzősök tablóit ITT is megnézheti!