A csupa mosoly 90 éves Kovács Jenőnét otthonában köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata és polgármestere nevében Viza Attila. Palotaváros önkormányzati képviselője ajándékcsomaggal és a miniszterelnök által aláírt emléklappal lepte meg az ünnepeltet.
Július 16-án, pénteken Kármelhegyi Boldogasszony búcsút ünnepelnek Székesfehérváron a Szemináriumi templomban. Az esemény 17:30 órakor zsolozsmával kezdődik, 17:45-től a Kármelhegyi Boldogasszony litániáját imádkozzák majd 18 órakor a búcsúi szentmisét Suló Lajos és Bakos Rafael OCD atyák koncelebrálják. A szentmise után skapuláré felvételi lehetőség lesz.
Szent Iván-napi búcsúra várták a híveket és a vendégeket szombaton, Székesfehérváron, a Rác utcai szerb ortodox templomba és a templom kertjébe. Az ünnep délelőtt püspöki szent liturgiával kezdődött, amelyet követett a hagyományos kalács és koljivoszentelés.
Idén már kilencedik alkalommal várták az érdeklődőket az Emlékparki Nyár összművészeti programjaira a pákozdi Nemzeti Emlékhelyen. A sorozat pénteken az idén 75. születésnapját ünneplő Tolcsvay Béla „Legyen újra rend” című ünnepi koncertjével folytatódott. A Kossuth-díjas énekmondót a pályáját átívelően kérdeztük az elmúlt évtizedekről.
Keresztelő Szent János (Ivándán) a Rác utcai szerb-ortodox templom védőszentje. Születésnapja alkalmából, július 10-én délelőtt misére vár mindenkit a Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat. A templom délután is látogatható lesz.
Püspöki szent liturgiával kezdődik július 10-én, szombaton délelőtt 10 órakor a Székesfehérvári szerb ortodox templom védőszentjének, Keresztelő Szent Jánosnak (Szent Iván) búcsúja (crkvena slava), a fehérvári szerbség egyik legnagyobb ünnepe, amelyet a hagyományos kalács és koljivoszentelés követ.
Semmelweis-napi ünnepségre került sor ma a Szent György Kórházban is. Az ünnepi ülésen prof. Dr. Bucsi László főigazgató köszöntötte kollégáit, ünnepi beszédet mondott Vargha Tamás országgyűlési képviselő, az elmúlt másfél év koronavírus elleni küzdelmeit pedig Dr. Sárkány Ágnes osztályvezető főorvos összegezte.
Július 1-jén, csütörtökön 18 órakor a Prohászka templomban lesz Székesfehérvár egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A szentmisét a Spányi Antal, megyés püspök celebrálja a város papságával, amely után a közös szentóra kezdődik. Az esemény egyben felkészülés a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
Az Árpád-házi lovagkirály alakját, dicső tetteit idézték fel, és koszorúzással tisztelegtek a magyar lövészek védőszentje, Szent László király emléke előtt pénteken a Prohászka ligetben. A megemlékezésen Kaposvári Zoltán László vezérőrnagy és Spányi Antal megyéspüspök mondtak ünnepi beszédet.
Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepli az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Alsóvárosi Nyugdíjas Klubja. Az ünnepi eseményen a város nevében Mészáros Attila önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket. A jelenleg 38 fős szervezet tagsága igen aktív volt a pandémia előtt, és a szabályok enyhítését követően most is kész tervekkel kezdték a nyarat.