Dramatikus történelmi játékkal kezdődött el a 2022-es Székesfehérvári Királyi Napok. A Zichy ligeti színpadon az Élet pecsétje című produkciót láthatta a megnyitó közönsége, a színdarab az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára emlékezett. A nyitónap estéjén dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere is köszöntötte a közönséget.
A Székesfehérvári Királyi Napok alkalmával évről évre különleges fényfestészeti műalkotások színesítik a történelmi belvárost. Így lesz ez az idei ünnep alatt is.
Idén új helyszínre, a Zichy-színpad elé várják a közönséget a Székesfehérvári Királyi Napok ünnepélyes megnyitójára: Az Élet pecsétje című dramatikus történelmi játék augusztus 12-én, pénteken 21 órakor kezdődik. A Rege az Aranybulláról alcímet viselő produkció a nagy jelentőségű jogtörténeti dokumentum kiadásának 800. évfordulójára emlékezik. A megnyitó előtt zászlóforgató bemutatót is láthat a közönség. Köszöntőt mond dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár és Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere.
Fennállásának 50. évfordulójának alkalmából emléktáblát avattak a Kígyó utcában és Fehérvári Civil Központban ünnepi ülésen elevenítették fel az 1972-ben alapított 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezet történetét.
Már épülnek a 22 méter magas tornyok, és hamarosan megkezdődik a lelátó összeszerelése a Koronázási Szertartásjáték helyszínén. A Nemzeti Emlékhelyen záruló egy évtizedes programsorozat utolsó bemutatóján III. András élete, uralkodása elevenedik meg a színpadon. Mint ahogy eddig minden évben, idén is nagy odafigyeléssel, régészek által készített térkép alapján építik fel a nagyszabású előadás díszletét, vigyázva a műemlékekre.
90. születésnapja alkalmából köszöntötte Hegedűs Ferencnét a városrész önkormányzati képviselője. Deák Lajosné átadta a miniszterelnök gratuláló levelét és a város nevében az ajándékcsomagot. A születésnapos örömmel fogadta a köszöntést. A beszélgetés során megosztotta az elmúlt évtizedek emlékeit, és mesélt mindennapjairól.
Az elmúlt néhány napban mintegy ötvenezer ember szórakozott a FEZEN Fesztiválon, amely idén ünnepelte 25. születésnapját. Kevesen gondoltuk volna a 90-es évek végén a Vidámpark régi szabadtéri színpadán a Fehérvári Zenei Napokon, hogy bő két évtized múlva a rave koronázatlan királya, a Scooter zárja majd ugyanezt a fesztivált Székesfehérváron.
Hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntik dr. Bakonyi István József Attila-díjas irodalomtörténészt július 30-án, szombaton 18 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
Az önkormányzat - a fehérváriak korábbi döntésének megfelelően – idén sem rendez városi tűzijátékot Szent István ünnepén és így volt ez az elmúlt két Szilveszteren is. Ennek megfelelően nem is tervezett a város az idei Királyi Napok során ezzel a programelemmel, így sem augusztus 19-én, sem pedig augusztus 20-án nem lesz tűzijáték.
Hétvégén ismét sokan eljöttek Fehérvár belvárosába, hogy az óriásbábok társaságában, Szent László királlyal és feleségével, Rheinfeldi Adelhaid királynéval és leányukkal, a szentként tisztelt Piroskával vonuljanak végig a Fő utcán, hogy a Városház téren a közönséggel együtt nézzék végig az íjászok látványos bemutatóját. A Zenepavilonban a Chad Gustafson Organ Trio játékát élvezhette a hallgatóság.