Nagycsütörtök estéjén az utolsó vacsora emlékére celebrált szentmisét Spányi Antal, püspök a Szent Imre templomban. Ez a húsvét vigíliája előtti utolsó mise, nagypénteken nincs szentmise, igeliturgiát mondanak, az szentáldozást az olajszentelési misén konszekrált ostyával végzik. Húsvét Glóriájáig sem harang, sem csengő, sem orgona nem szól.
Több száz szurkoló és szimpatizáns fogadta a Hotel Magyar Király előtti téren a Hydro Fehérvár AV19 csapatát. A történelmi szezont produkáló fehérvári jégkorongosokkal a döntő utolsó mérkőzése után most találkozhatott először a közönség. A közös ünneplés közben Horváth Milánnal, a csapat fiatal védőjével beszélgettünk.
Nagycsütörtökön a Szent Imre templomban került sor a hagyományos olajszentelési szentmisére, amelyen az egyházmegye teljes papsága részt vett és ünnepélyesen megújította papi ígéreteit.
Húsvéti ajándékcsomagokat kaptak az Ukrajnából érkezett háborús menekültek Székesfehérváron. Mészáros Attila alpolgármester, Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója és az intézmény munkatársai elsőként a József Attila Kollégiumban lepték meg a családokat, majd napközben a város más pontjain elszállásolt gyerekek és szüleik is megkapták a város ajándékait.
Szép húsvétváró kezdeményezés a tojásfa-díszítés, amelyhez idén már az Öreghegyen is csatlakoztak. A Kossuth Lajos Általános Iskola alsó tagozatosai festették meg a tojásokat, amelyet képviseletükben a 3.B osztályosok, illetve a Városgondnokság kollégái helyeztek fel kedden délelőtt a Pozsonyi út melletti fákra.
Április 14-én, Nagycsütörtökön, a Szent Imre templomban 10 órakor kezdődik a hagyományos olajszentelési szentmise melyen az egyházmegye teljes papsága részt vesz és ünnepélyesen megújítja papi ígéreteit.
Nagyhétfőtől Nagyszerdáig minden nap 18.00 órakor a Szent Imre templomban tart nagyböjti lelkigyakorlatos szentbeszédet Spányi Antal megyés püspök. Az elmélkedésekre minden hívőt szeretettel várnak, akik elmélyülni vágynak a lelki életben, megerősödni a hitben, az Istennel való kapcsolatukban.
Húsvét alkalmából különleges hangversennyel készül az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az ünnepi alkalomra Joseph Haydn és Giovanni Battista Pergolesi remekműveit tűzik műsorra. Az énekes szólistákkal és a Primavera Kórussal kiegészült szimfonikus koncertet a közönség április 13-án, szerdán 19.30 órától hallgathatja meg a közönség a Ciszterci templomban.
Meglepetéssel készül a húsvéti osztásra a Fehérvári Hetei Betevő. A csapat tagjai édességcsomaggal szeretnék meglepni a gyerekeket április 24-én. Ehhez kérik a jószándékú segítők támogatását. Az édességadományokat április 21-ig várják az Ady Endre utca 18. szám alatt.
Ezredsorakozót tartott a székesfehérvári Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, amelyen az alakulatot érintő aktuális kérdések kerültek terítékre, de több, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által méltatott személy kitüntetését, elismerését is átadták az Infokommunikációs Szakszolgálatok Napja,,égisze”alatt.