A Székesfehérvári Királyi Napok önkénteseit köszöntötték pénteken este a Táncházban. Dr. Cser-Palkovics András polgármester úgy fogalmazott: "Egy olyan óriási rendezvénysorozatot, mint a Királyi Napokat, nem lehetne önkéntesek segítsége nélkül megszervezni."
Látványos megnyitóval kezdődött a Nemzeti Emlékhelyen az idei Székesfehérvári Királyi Napok és végre egy kicsit felszabadultabban ünnepelhette a fehérváriak közössége Szent István ünnepét. A szakrális ünnep mellett bőven voltak világi programok: lehettek koncertek a Zichy ligetben és az új Bartók Béla téren, a középkor beköltözhetett újra a Belvárosba és újra megtelt élettel Fehérvár.
Augusztus 19-én a nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes adta át Budapesten, a felújított kármelita kolostorban.
A tíznapos összművészeti fesztivál utolsó napján is a Koronázási Ünnepi Játékok várták a Belvárosba érkezőket. A Belvárosban a középkori piac, a Zichy ligetben pedig a hagyományőrző táborok eseményeire ma is sokan kilátogattak. A fesztiválzáró produkció keretében az Alba Regia Táncegyüttes és a művészeti iskola csoportjai léptek színpadra, felidézve a nemzetközi néptáncfesztiválok hangulatát.
A Koronázási Ünnepi Játékok esti belvárosi látványosságai között épületvetítés és interaktív kirakós játék is szerepel a Múzeum Fő utcai épületénél, illetve az Országszászló téren. A Zichy liget mellett ma este a Circum Aurora légi tűzszínház produkcióját élvezhette a közönség, a magasságra és a fényekre komponált koreográfiával.
Ünnepi szent liturgia keretében szőlőt és gyümölcsöket szenteltek szombaton a Rác utcai szerb ortodox templomban, Urunk színeváltozásának ünnepe alkalmából. Ez az ünnep a bőség az áldás, a kegyelem és a bűnbocsánat ünnepe.
Hagyományosan Szent István napján tartotta Székesfehérvár Önkormányzata ünnepi közgyűlését, amelyen átadták az önkormányzati díjakat és kitüntető címeket, melyekkel a városért sokat tett polgárok munkáját ismerik el. Dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy vízválasztóak lehetnek a város jövője szempontjából a következő évek, amelyek eldöntik majd, hogy Székesfehérvár provinciális irányba mozdul, vagy folytatja útját Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő városa irányába.
938 éve ezen a napon avatták szentté Székesfehérvárott Istvánt, az első magyar királyt. Halála után 45 évvel és 5 nappal kezdődött utóéletének a felemeltetéssel szentesített nyilvános szakasza. A Szent István-i életmű lényege a kereszténység jegyében létrehozott jogfolytonos magyar állam.
Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a város papságával együtt celebrált szentmisét első uralkodónk fejereklyéjének és a Szent Korona hiteles másolatának jelenlétében Spányi Antal, püspök a Szent Imre templomban. A szentmise után a főpásztor megáldotta az új kenyeret, mint a családi jólét és a jövő jelképét, majd Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére.
Szent István ünnepének reggelén koszorút helyezett el Szent István király sírjánál Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. Szent István király 1038. augusztus 15-én halt meg és Székesfehérváron temették el, az általa építtetett bazilikában, melynek védőszentje Szűz Mária.