A Székesfehérvári Egyházmegye oktatási és nevelési intézményeinek közös, tanévnyitó, Veni Sancte szentmiséjét celebrálta Spányi Antal megyés püspök pénteken, Székesfehérváron, a Szent István Bazilikában. Az eseményen az egyházmegye valamennyi oktatási intézménye - amelyekben összesen mintegy ötezer diák végzi tanulmányait - képviseltette magát.
Szerencsére sokkal kedvezőbb volt vasárnap az időjárás, mint amire reggel számítani lehetett, így nagy sikere volt az összes belvárosi programnak a Királyi Napok utolsó óráiban. A Palotavárosi tavaknál pedig idén is rengetegen voltak kíváncsiak az ünnepi időszakot lezáró tűzijátékra Augusztus 20-án. A tavak túloldaláról lőtték fel a rakétákat mintegy 25 percen keresztül.
Régi székesfehérvári hagyomány, hogy augusztus 20-án államalapító királyunk előtti tiszteletadásra kerül sor a Nemzeti Emlékhelyen. Szent István szarkofágjánál, - ahol megjelentek Székesfehérvár, Fejér megye és a történelmi egyházak vezetői és képviselői - Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet, amelyben államalapítónk szellemiségének továbbvitelére buzdított.
Vasárnap, Szent István király ünnepén a város papságával együtt celebrált szentmisét Spányi Antal püspök a Székesegyházban. 1083-ban augusztus 20-án avatták szentté a Székesfehérvári Bazilikában I. Istvánt. A szentmise után a főpásztor megáldotta az új kenyeret, amely a családi jólét és a jövő jelképe, majd Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére.
Kemenceavató ünnepséget rendeztek a régi Bőrgyár épülete mellett található Palotavárosi Közösségi Kertben. Az ünnepi, új kenyeret már a Szíjártó József és Bodonyi József mesterek által épített kemencében sütötte meg a közösség, amelyet Dózsa István plébános áldott meg és Viza Attila képviselő osztott szét a jelenlévők között. Szeptemberben, a közösségi kertek éjszakáján már a helyi közösség rendezvényét szolgálja a hagyományos építmény.
A Királyi Napok programsorozatának második hétvégéje középkori hangulatban telik: a Koronázási Ünnepi Játékokon katonai hagyományőrző csoportok is szórakoztatják a közönséget, így a Zichy ligetben és a Jávor Ottó téren is, ahol a tábori élettel ismertetik meg az érdeklődőket és bemutatókat is tartanak mindhárom napon.
A magánszemélyek által, 2004-ben alapított díjat minden esztendőben olyan személynek ítélik oda, akinek munkásságához, szakmai életútjához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István király öröksége szolgált iránymutatásul. A Szent István Emlékérem idei díjazottja Dr. Benkő Ágota lett, az elismerést Spányi Antal püspök, a kuratórium elnöke adta át a Szent István teremben.
Vasárnap, Szent István király ünnepén, 10.30 órakor Székesfehérvár papságával koncelebrált püspöki mise lesz a Székesegyházban. Augusztus 20-án emlékezünk arra a napra, amikor 1083-ban László király a királysírból a Székesfehérvári Bazilika oltárára emeltette az államalapító uralkodó testét a szentté avatás szertartásához. A szentmise után Spányi Antal megyéspüspök megáldja az új kenyeret, amely a családi jólét és a jövő jelképe, majd Isten áldását kéri valamennyi magyar család kenyerére és életére.
Magyarország és a Kárpát-medence legnagyobb, szakmai konferenciával összekötött borrendi találkozóját rendezi meg Szent István király ünnepén, augusztus 20-án az idén 15 éves székesfehérvári Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend. Az eseményre a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének 39 delegációját várják.
Nagyboldogasszony-napi szentmisét celebrált a Székesegyházban Spányi Antal püspök kedden. Nagyboldogasszony a legrégibb Mária ünnepünk. Államalapító uralkodónk erre a napra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénykezést. Az „Égbe felvett Szűz Mária” a Székesfehérvári Egyházmegye védőszentje is.