Ismét virágba borul Székesfehérvár belvárosa Pünkösd hétvégéjére. A város virágkötő mesterei idén a Barokk évhez kapcsolódva alkottak a Belvárosban. „Díszítsük fel szeretetünkkel, békességünkkel, kedvességünkkel szívünket és lelkünket is. Ha így teszünk, akkor valóban szép lesz a pünkösdi hétvége, gazdagabbá teszi az életünket és boldogabbá teszi a várost.” - mondta Spányi Antal fehérvári püspök a Pünkösdi Virágálom megnyitóján.
1992 óta ünneplik hazánkban a Magyar Honvédelem Napját május 21-én, mely napon az 1848/49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának tetőpontjára, Buda várának visszavételére emlékeznek. Pénteken, Székesfehérváron ez alkalomból ünnepi állománygyűlést rendeztek, amelyen részt vett az Összhaderőnemi Parancsnokság teljes személyi állománya. A rendezvényen Mihócza Zoltán, törzsfőnök adott át elismeréseket.
1688-ban, 330 évvel ezelőtt május 19-én szabadult fel Székesfehérvár a 145 éves török uralom alól és kezdődött el Fehérvár barokk korszaka. A 330 évvel ezelőtti eseményekről pénteken emlékeztek meg a Nemzeti Emlékhelyen, ahol a Hermann László Zeneiskola tanárai és diákjai Balassi versekkel idézték fel a kor hangulatát.
Május 14-én, hétfőn Tóth Tamás, római katolikus esperes, a Prohászka templom plébánosa lesz a vendég a Királykút Emlékházban. A 18 órakor kezdődő pünkösd előtti beszélgetés házigazdája Dr. Bakonyi István, irodalomtörténész lesz, a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Május 12-én, szombaton 10-13 óráig Családi nap lesz az Öreghegyi Közösségi Házban a Vadmadár Kórház közreműködésével. Az esemény programjai közt madárreptetés és simogatás, előadás, nordic walking bemutató és origami hajtogatás is szerepel. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Hatodik alkalommal került sor a „Húzd keresztül...” Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Fesztiváljára Székesfehérváron. A Művészetek Házában tizenegy megyei és megyén túli együttes lépett színpadra. A rendezvénnyel A Táncház Napja országos rendezvényhez is csatlakozott városunk.
A székesfehérvári tűzoltóság 145 éves fennállása és Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepe alkalmából délelőtt családi,- majd délután nyílt napra várta az érdeklődőket a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a Fehérvári Tűzoltó Egyesület a Bregyó-közben, szombaton. A nyílt napon műszaki mentési és tűzoltási bemutatók várták a gyerekeket, akik megnézhették a tűzoltó autókat és kipróbálhatták az eszközöket is.
Május 6-án, vasárnap 14 órakor rendhagyó anyák napi séta indul a Tourinform Iroda elől, (Hiemer-ház), ezúttal a történelmi alakok mellett álló nőkre figyelve. Milyen anyák voltak nagy királyaink női felmenői? Milyen kapcsolata volt Mátyás királynak és Szilágyi Erzsébetnek?
Május 3-án, csütörtökön 18 órakor a Szeminárium templomban lesz Székesfehérvár egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A közös imádságot este 6 órakor szentmisével kezdik. A szentmisét a Spányi Antal, megyés püspök celebrálja a város papságával, amely után a közös szentóra kezdődik. A főpásztor kérésére az idei évtől a szentmiséken a szentbeszédet az egyházmegye papjai mondják.
Ünnepi gálaműsort adott a Tánc Világnapja alkalmából az Alba Regia Táncegyüttes szombaton, Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban. A felnőtt csoport mellett színpadra lépett a táncegyüttes senior csoportja, valamint az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka- és Csöröge csoportja, a talpalávalót a Galiba zenekar húzta. Idén kibővült a közreműködők köre, a műsort a Székesfehérvári Balett Színház és az Alba Regia Vegyeskar is színesítette.