Azért, hogy a közelgő ünnepek nyugalomban telhessenek, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság néhány hasznos tanáccsal igyekszik felhívni a figyelmet az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire. Otthonaink védelme, a személyes és az online vásárlás biztonsága érdekében kérjük, fogadják meg a rendőrök javaslatait!
A harmadik adventi gyertyagyújtást közvetítették élőben a Városháza Díszterméből vasárnap este. Az öröm lángját Sohonyai Edit író, a Székesfehérvári Szenátus tagja és Tóth Tamás, a Prohászka Templom esperes-plébánosa gyújtották meg, és osztották meg adventi gondolataikat az elcsendesedés és a lényeglátás fontosságáról.
Hanuka gyetyát gyújtott a Városháza előtt dr. Cser-Palkovics András polgármester és Jávor Sándor. A rendezvény a különböző kultúrákat befogadó, nyitott város főterén a fény üzenetét tolmácsolja a város minden lakójának.
Folytatódnak az ünnepváró programok Székesfehérváron. A harmadik adventi gyertyagyújtást most vasárnap is 17 órától ismét élőben közvetítjük a Városháza Díszterméből.
Tíz formás, szép földlabdás fenyő várja a Zichy liget elején, hogy a fehérváriak kedvükre „felöltöztessék” őket az ünnepre. A fenyők a legnagyobb közösségi oldalon egy székesfehérvári csoportban indult kezdeményezés nyomán kerültek a parkba, ahol a város lakói saját, lehetőleg az időjárás viszontagságainak is ellenálló díszekkel varázsolhatnak belőlük december 24-re karácsonyfákat.
A járványügyi szabályok miatt a Városháza Díszterme ad otthont a vasárnapi ünnepi alkalmaknak. A város adventi koszorújának második gyertyáját Dr. Szarvas József, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Baleseti Sebészetének osztályvezető főorvosa, a Székesfehérvári Szenátus tagja és Ugrits Tamás, a Székesfehérvári Egyházmegye pápai káplánja, irodaigazgató, pasztorális püspöki helynök gyújtotta meg.
Idén rendhagyó módon nyílik meg az Adventi Udvar. A Püspökség a járványügyi rendelkezések miatt még nem nyithatja meg kapuit, az Adventi Udvar üzenete azonban szeretne eljutni az otthonokba, hogy ebben a nehéz időszakban is elvigye a várakozás békéjét, karácsony örömét mindenkihez. Az alábbiakban Spányi Antal, püspök gondolatait olvashatják.
Advent második hétvégéjén is érdemes a belvárosi mellett nagyobb sétát tervezni Székesfehérváron. Bár idén a koronavírus-járvány miatt a hagyományos adventi rendezvények elmaradnak, a városrészekben egyre több helyen gyönyörködhetünk az ünnepi díszbe öltözött fenyőfákban, épületekben, utcákban.
Szentestéig minden nap a Vörösmarty Mihály Könyvtár honlapján is kinyílik az adventi kalendárium egy-egy ablaka. Az intézmény nem is akármivel kedveskedik olvasóinak: a felnőtteket idézetekkel, míg a gyerekeket stílusosan meserészletekkel lepik meg.
Állami gondoskodásban élő gyerekeket ajándékoztak meg ismét egy magánkezdeményezésű akció keretében Fejér megyében. Egy székesfehérvári házaspár és baráti körük évek óta jótékonykodik ily módon. Ebben az évben sztárfellépős koncertet nem tudtak szervezni a gyerekeknek, így Mikulás alkalmából 15 helyre vittek édességcsomagokat szerte Fejér megyében.