ünnep

2017.04.25 |
| 2019.08.26. 10:03:00 |

Szeptemberben a ciszterci templomban lesz az elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnep

Szeptember 5-én, csütörtökön 18 órakor a Ciszterci templomban lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A közös imádságot este 6 órakor szentmisével kezdik. A szentmisét a Spányi Antal, megyés püspök celebrálja a város papságával, amely után a közös szentóra kezdődik. Az esemény egyben felkészülés a 2020-ban megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
| 2019.08.21. 13:51:03 |

Köszönet a Székesfehérvári Királyi Napokon dolgozóknak és résztvevőknek

Székesfehérvár polgármestere – a közösségi oldalain már közzétettek szerint – a város Önkormányzata és minden szervező nevében ezúton is köszöni a 2019-es Székesfehérvári Királyi Napokon dolgozóknak a programsorozaton tanúsított helytállásukat, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy idén is felejthetetlen élményekkel zárult a látogatók számára az ünnepi időszak.
| 2019.08.20. 19:30:00 |

Itt a gyermek nevetni mer, OTTHON a szó, mit keresel - Díszközgyűlés a Szent István téren

Szent István napját a hagyományoknak megfelelően díszközgyűléssel ünnepelte Székesfehérvár Önkormányzata a Szent István téren. Az ünnepségen Cser-Palkovics András polgármester különleges városnak nevezte otthonunkat, Székesfehérvárt, ahol a közösség erejével segítettük át magunkat az akadályokon, mindig szem előtt tartva a minket egyesítő célokat. Az ünnepi közgyűlésen átadták az idei Székesfehérvár Díszpolgára és a Pro Civitate díjakat, valamint a Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára címet is.
| 2019.08.20. 18:41:03 |

„Tekints, István király hazádra, fordítsd szemeid régi országodra…”

Szent István és a magyar állam alapításának ünnepén hagyományosan a Nemzeti Emlékhelyen róják le tiszteletüket a megemlékezők. Az Osszáriumnál dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet, melyben felhívta a figyelmet az államalapító király és a keresztény kultúrkör értékrendjére, a múlt, a vallás, a hagyományok megőrzésének fontosságára. 
| 2019.08.20. 12:41:00 |

Kenyérmegáldással és püspöki misével ünnepelt Fehérvár Szent István király napján

Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a város papságával együtt celebrált szentmisét a Szentkorona hiteles másolatának és első uralkodónk fejereklyéjének jelenlétében Spányi Antal, püspök a Szent Imre templomban. A szentmise után a főpásztor megáldotta az új kenyeret, mint a családi jólét és a jövő jelképét, majd Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére.
| 2019.08.19. 17:17:48 |

Kenyérszentelés és szentmise Szent István király ünnepén a Szent Imre templomban

Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapján az ünnepi szentmisét 10.30 órától a Bazilika felújítása miatt ezúttal is a Szent Imre templomban celebrálja Spányi Antal, megyés püspök, a főpásztor hagyományosan a szentmise végén áldja meg az új kenyeret és kéri Isten áldását valamennyi magyar család kenyerére és életére.
| 2019.08.19. 16:12:00 |

Augusztus 20 Székesfehérváron - ezek lesznek a Királyi Napok programjai Szent István ünnepén

A Székesfehérvári Királyi Napok zárónapján, az Államalapítás ünnepén, augusztus 20-án Szent István királyra és Magyarország alapítására emlékezünk. Az ünnepi programok már reggel 10 órakor Népművészeti Fesztivállal kezdődnek és egészen este 11 óráig tartanak majd, tökéletes keretbe foglalva a Székesfehérvári Királyi Napok tizenkét napos programsorozatát.
| 2019.08.19. 10:31:00 |

Kenyérszentelés és ünnepi műsor is lesz augusztus 20-án a Kisfaludi Közösségi Házban

Augusztus 20-án, kedden a hagyományoknak megfelelően kenyérszentelés lesz a Kisfaludi Közösségi Házban. Az esemény 15 órakor kezdődik, az új kenyeret Tornyai Gábor plébános áldja meg, ünnepi műsort ad Buch Tibor, amelyre a belépés díjtalan.
| 2019.08.19. 06:44:00 |

Lovagi torna és középkori csatajelenetek a Zichy ligetben

A hagyományőrzők idén is beköltöznek a Zichy ligetbe, a Királyi Napokon résztvevő csapatok már hónapok óta készültek a különféle csatajelenetek bemutatására.
| 2019.08.18. 19:44:38 |

"Az alkotás folyamata olyan, mint amikor kiszórjuk a kirakó darabjait a dobozból"

Hetedszer rendezte meg a Koronázási Szertartásjátékot a Vörösmarty Színház igazgatója, dr. Szikora János. Még a szombati teltházas premier előtt beszélgettünk a rendezővel a kezdetekről, IV. Béláról, a próbafolyamatról és arról, hogy, ha tehetné, szívesen filmes vászonra is vinné az Árpád-házi történetét.