Májusfát állítottak Feketehegy-Szárazréten, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti Tagiskolájának udvarán. Ez volt az első közösségi rendezvény hosszú hónapok óta az intézményben. Örvendetes hír az iskolával kapcsolatban, hogy húsz év után először két első osztály kezdheti meg az új tanévet szeptemberben.
Az édesanyákat köszönti vasárnap a Vörösmarty Színház társulata. Érdemes lesz résen lenni a hét utolsó napján a Belvárosban és környékén, ugyanis dallamos meglepetésekkel készülnek a színészek.
Ünnepi hétvégére készül Székesfehérvár. A Városháza erkélyéről szombaton üdvözlő felirattal köszöntik a ballagókat, vasárnap pedig az édesanyákat és a nagymamákat, kifejezve az irántuk érzett szeretetet és tiszteletet.
Anyák napjára tekintettel lehetővé teszik a látogatást a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény idősotthonaiban Székesfehérváron. Pénteken, szombaton és vasárnap a családtagok előre egyeztetett időpontban találkozhatnak szerettükkel az intézményekben kialakított látogatópontokon. A találkozás azon ellátottak esetében lehetséges, akik nem ágyhoz kötöttek. Időpontot telefonon kérhetnek a családtagok az otthonokban.
Anyák-napi készülődésre invitálja az érdeklődőket a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A szervezet honlapján és közösségi oldalán gyakorlati útmutatók segítségével készíthetünk szívhez szóló, mutatós ajándékokat. Ugyanezen felületeken megtaláljuk az egyesület több mesterműhelyének bemutatkozó videóját is, melyek kreatív, tartalmas kikapcsolódásra hívják a leendő tagokat.
Antonie de Saint-Exupéry „Jól csak a szívével lát az ember” idézetével hirdet anyák napja alkalmából pályázatot a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár. A gyerekeket szebbnél szebb kreatív alkotások készítésére hívják egészen április 26-ig.
Húsvétvasárnap délelőttjén Spányi Antal, megyés püspök celebrált ünnepi misét a Szent Imre templomban. „Jézus feltámadásának öröme az új élet kezdete.” - emelte ki szentbeszédében a főpásztor.
Húsvét ünnepének előesti miséje tűzszenteléssel kezdődött a Szent Imre templomban; a sötétségből kivezető fény és világosság által a gyász csendjét a remény és öröm fényességévé változtatva. „Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!"
Nagypénteken nincs szentmise, a Szent Imre templomban az esti szertartásokat Spányi Antal megyés püspök vezette, aki csöndes bevonulás után letérdelt és fejet hajtott az oltár előtt. A csonka mise és a szertartás ünnepélyesség nélkül, a legnagyobb egyszerűségben zajlott. Nagyszombaton reggel 8 órától várják szentsír látogatásra a híveket.
A húsvéti ünnepi héthez számos étellel-étrenddel kapcsolatos hagyomány kapcsolódik – a nagyböjt végének a húsmentes étkeitől a sonkával, tojással, egyéb húsfélékkel és süteményekkel bőségesen terített ünnepi asztalig. Interjú Mészárosné Jaskó Enikő dietetikussal.