Fehérváron már hagyománynak számít a március 15-i hagyományőrző huszárbemutató, mely annak a huszárságnak állít emléket, amely az ország legrangosabb fegyverneme volt. Március 15-én reggeltől a Palotavárosban, a Halász utca és a Rác utca közti parkban lovasbemutatóval, lovagoltatással és patkolással várták a közönségét a Fehérvári Huszárok.
A nemzeti ünnephez kapcsolódva két alkalommal is szervez vezetett sétát a héten a Tourinform Iroda. Pénteken a márciusi ifjak nyomába eredhetünk, míg szombaton Székesfehérvár reformkori színházi életébe nyerhetünk bepillantást.
Ünnepi állománygyűlésen emlékezett a Katasztrófavédelem az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örökségére és hőseire szerdán. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság rendezvényén elismeréseket is átadtak.
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Szárazréti Tagintézményének kicsinyei és nagyjai gyülekeztek szerda reggel a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban, ahol a Himnusz hangjait és a zászlófelvonást követően az intézmény diákjai adtak ünnepi műsort. Az eseményt követően az épület udvarán újraavatták és megkoszorúzták a kilenc esztendeje az iskola udvarán állított Bem József-szobrot, majd bejárás keretében bemutatták a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar elkészült kiszolgálóépületét is.
Március 15-én, csütörtökön 12-16 óráig kézműves foglalkozás lesz a Koronás Parkban. Az eseményre sok szeretettel várják a gyermekeket, családokat. A részletekről érdeklődni a 22/202-252-es telefonszámon lehet, a részvételi díj: 400 Ft/fő.
Március 15-e alkalmából - a köztársasági elnök megbízásából - Balog Zoltán miniszter kitüntette a velencei-tavi és a Fejér megyei sportélet két kiváló alakját, az olimpiai ezüstérmes, ötszörös világbajnok kajakos Fidel Lászlót, valamint a Velencei-tavi Vízisport Szövetség elnökségi tagját, a fehérvári Vitál Club vezetőjét, a kajakos Szipola Antalt.
„Változtasd jobbá a világot, jó szövetségben” mottóval lengyel irodalmi délutánra várták a közönséget kedden, a Városháza dísztermébe. A résztvevők előadásokat hallhattak a közelgő lengyel-magyar barátság napja, (március 23.) és Székesfehérvár-Opole testvérvárosi kapcsolata jegyében is. Az eseményen köszöntőt mondott Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a rendezvény házigazdája Bobory Zoltán, Jósika Miklós-díjas költő, a Vörösmarty Társaság elnöke volt.
Március 16-án, pénteken 14 órakor séta indul az Országalmától, amelynek során a résztvevők megismerkedhetnek a reformkori Székesfehérvár szellemiségével, városképével, valamint a ’48-as márciusi forradalom helyi eseményeivel. Felkeresik a forradalmi események helyszíneit, megemlékeznek a forradalom meghatározó alakjairól. A részvételi díj ingyenes, de regisztrálni kell a Tourinform Irodában.
Március 15-én, csütörtökön 10 órakor kezdődik a Fehérvár Rugby Club Sportegyesület meghívásos Utánpótlás Olimpiai Rögbi Tornája U10-U16 korosztályos gyerekek részére a Köfém rögbi pályán. Az évtizedes hagyományokra visszatekintő rendezvényen megemlékeznek szabadságharcos elődeinkről, valamint megünneplik a Magyar Rögbi Szövetség megalapításának huszonnyolcadik évfordulóját is.
Március 15-én a város közössége 10.15 órától, majd 15 órakor is részese lehet a 300 fiatallal megvalósuló kreatív utcaszínházi előadásnak. 170 éves évfordulóját ünnepeljük az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnak. A nap rendezvényei között huszártábor, József-napi vásár, verses flashmob, tüzér- és hangszerbemutató várja a családokat, az ünneplő közönséget.