2022 tavaszán két év után ismét együtt emlékezett a város közössége a 48-as forradalomra, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója alkalmából Székesfehérváron ünnepelt az alkotmánybíróság és a kúria, megnyílt az Árpádok korát bemutató Királyok és Szentek kiállítás a múzeumban és az alapkőletétellel újabb mérföldkőhöz érkezett a Szent György Kórház bővítése.
A karácsonyi éjféli misét Spányi Antal, megyés püspök celebrálta a felújított Szent István Székesegyházból, melyet a Duna Televízió is közvetített. Szeretetben élni egymással, bátorítani egymást megbocsátani, újrakezdeni, bízni a jövőben, mert nem pusztán emberi a bizalom, ami bennünk él, hanem Istentől kapott erény - mondta. Az éjféli mise zárta le az adventet, föloldotta a karácsonyi böjtöt és bevezette az egész ünnepkört.
December 24-én, Karácsony éjjelén az éjféli püspöki szentmisét a Duna televízió élőben közvetíti a székesfehérvári Szent István király-székesegyházból. A karácsonyi éjféli misét Spányi Antal, megyés püspök celebrálja. Az éjféli mise zárja le az adventet, föloldja a karácsonyi böjtöt és bevezeti az egész ünnepkört.
Karácsony napja a szeretet ünnepe, amikor próbáljuk egymást megbecsüléssel, kedvességgel körülvenni és keressük, hogyan tudjuk kimutatni szeretetünket egymás iránt - emelte ki Spányi Antal, püspök karácsonyi üzenetében. "Próbáljuk meg a Karácsonyt úgy megélni, hogy a sok öröm között legyen időnk arra, hogy Isten örök szeretetét szemléljük és az ünnep örök titkát engedjük a szívünkbe!"
A székesfehérvári Polgármesteri Hivatal téli igazgatási szünetet tart 2022. december 22. és 2023. január 6. napja között. Az igazgatási szünet időtartama alatt – a közleményben ismertetett kivételeken kívül – a személyes, az elektronikus és a telefonos ügyfélfogadás is szünetel.
A Kori Liget december 24-én 12:00-ig tart nyitva, a téli szünetben pedig délelőtt 10-től este 8-ig vár mindenkit. Az uszoda december 24-én délig lesz nyitva, december 25-26-án és január 1-jén zárva lesz. A Városi Piac december 24-én és 31-én is délig tart nyitva.
A karácsonyi készülődés során a figyelmetlenség, a sütés-főzés, az égve felejtett gyertyák miatt keletkezik a legtöbb lakástűz. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a száraz fenyőfákon a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban ugyanis napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. A karácsonyfán semmi esetre se gyújtsunk gyertyát, és a csillagszórók használata sem javasolt.
Karácsonyi ünnepséget rendeztek szerdán délelőtt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Gyermekosztályán. Az eseményen hagyományosan a Mits zenészcsalád adott hangulatos, vidámságot hozó koncertet, és a támogatók jóvoltából ajándékokkal kedveskedtek a kis betegeknek.
Három iskola vegyeskara fogott össze, hogy énekükkel szebbé tegyék az adventi vásárban sétálók ünnepi hangolódását. A fiatalok egyházi énekekkel és népszerű karácsonyi dalokkal varázsoltak meghitt hangulatot a Városház térre.
A hit, a remény, majd az öröm után a szeretet gyertyáját is meggyújtották Székesfehérvár koszorúján, advent negyedik vasárnapján. Az ünnepváró közönséget dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök köszöntötte, és kívánt áldott, békességben megünnepelt karácsonyt az egész városnak.