Aranybullák a középkori Magyarországon és Európában címmel szervez tudományos konferenciát a Városi Levéltár és Kutatóintézet. Az esemény 2022. július 13-án, szerdán 9.00 órakor kezdődik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István termében.
Izgalmas városismereti programokkal, látványos attrakciókkal és családi programokkal várja a lakókat és a vendégeket Székesfehérvár az előttünk álló hétvégén. Érdemes lesz kilátogatni a Belvárosba, Feketehegy-Szárazrétre és a Sóstóra is.
Július 9-én, szombaton Géza fejedelem, Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre vonul fel és mutatkozik be a Fő utcán. Az óriásbábokat ezúttal a Fejér Baranta HSE tagjai kísérik végig a Fő utcán, akik bemutatókat is tartanak.
Már zajlik a készülődés a Székesfehérvári Királyi Napokra, melyet idén augusztus 12-21-e között rendeznek meg. A ráhangolódást a Királyok a Belvárosban programsorozat segíti: július 9-e és augusztus 6-a között minden szombaton este megjelennek az óriásbábok a Fő utcán hagyományőrzők kíséretében. Az eseményt koncert zárja a Zichy ligetben.
Július elsején, pénteken 17 órakor dr. Vizi László Tamás tart előadást a Szent István Király Múzeum Rendház épületének fogadócsarnokában. Minden érdeklődőt várnak!
„Boldog László király kiragyogva kimagaslott Magyarország királyainak fényes nemzetségéből. […] alkotóereje szorgalmából azon években, midőn uralkodott, az állam, sőt az egész Pannónia annyira rendezetten s meggyarapodva virágzott, hogy boldog István király ideje óta törvények, szabadság és bőség tekintetében soha még ily csodálatosan nem csillogott.” – így jellemzik a Szent László-legenda kezdő mondatai az egykori uralkodót.
László napján a Prohászka ligetben katonai tiszteletadás mellett koszorúzták meg Szent László szobrát. A lovagkirály már életében legenda lett az országban, halálát követően pedig csodákat tulajdonítottak neki. A lövészkatonák védőszentjére az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred szervezésében emlékeztek hétfőn délelőtt.
Utolsó forgatási napjához érkezett a Szétszakítva című történelmi játékfilm. A Fehérvár Televízió operatőrének, Burján Zsigmondnak mozija várhatóan őszre készül el teljesen.
A székesfehérvári Püspöki Palotában tartott sajtótájékoztatón ismertették az idei Múzeumok Éjszakája programjait. A két év kihagyás után újra megrendezésre kerülő rendezvényen számos helyszínen, éjszakába nyúlóan látogathatják a változatos programokat az érdeklődők, a rendezvénybe bekapcsolódik a zsidó hitközség is.
Ünnepélyes keretek között mutatták be a Balassi Kiadó gondozásában megjelent Ecclesia Beatae Mariae Virginis Albaeregalis sorozat legújabb kötetét. Szabó Zoltán A székesfehérvári királyi bazilika építéstörténete II/3 cím könyvét Buzás Gergely régész-művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Hiemer-ház báltermében rendezett eseményen.