A Koronázási Ünnepi Játékokon katonai hagyományőrző csoportok is szórakoztatják a közönséget, így Zichy ligetben a korabeli tábori és harcmezei élettel ismertették meg az érdeklődőket, ahol a bemutatókba a közönséget is bevonták. A nézők belebújhattak egy-egy láncingbe, valamint hajító fegyvereket és kardokat is ki lehet próbálni. Aki a szombati lovagi tornákról lemaradt, vasárnap még bepótolhatja.
Székesfehérvár legnagyobbat alkotó polgármestere volt Csitáry G. Emil, aki a két világháború közötti időszakban nemcsak utakat, iskolákat épített, hanem visszaadta város büszkeségét is történelmi múltjára, hagyományaira. Emléktábláját - Pintér Balázs alkotását - szombaton avatták fel egykori otthona, a Fő utca 2. számú ház falán.
A Szabadművelődés Háza kezdeményezésére, Székesfehérvár Közgyűlésének támogatásával pénteken ünnepélyes keretek között avatták fel Horváth János Királyszobor című egész alakos faszobrát a Kisfaludi Közösségi Ház előtti téren. Az avatáson közreműködött Pitti Katalin operaénekes, Liszt Ferenc-díjas Érdemes Művész, a Magyar Érdemrend Középkereszt kitüntetettje és Hegedűs Valér, zongoraművész is.
Idén is középkori forgatagba csöppenhet a látogató a Koronázási Ünnepi Játékokon. Péntektől vasárnapig királylányok, lovagok, boszorkányok jönnek-mennek a történelmi utcákon. A középkori forgatag időutazás és élmény valamennyi korosztály számára.
Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Székesfehérváron, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán, pénteken. Az eseményen ünnepi beszédben méltatták Szent István király és Fehérvár szerepét az állam kialakulásában. Ezt követően kitüntetéseket adtak át, majd a 2015-ös Fehérvár Hangja győztes Zabos Regina és Mits Márton, önkéntes tartalékos hadnagy műsorát hallgatták meg az egybegyűltek.
Székesfehérvár polgármesterének javaslatára a közgyűlés emlékévet hirdet 2022-re, az az Aranybulla kiadásának 800., valamint Fehérvár Géza fejedelem által történt megalapításának 1050. évfordulójára. A képviselőtestület döntött két új fehérvári szellemi műhely megalapításáról is: a Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft. a város versenyképes jövőjéért, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont pedig a koronázóváros történelmét hozza közelebb a ma emberéhez.
Az Alba Regia Középiskolai és Felsőoktatási ösztöndíjak kibővítése és a 2022-es esztendő emlékévvé nyilvánítása mellett a Széchenyi út – Horvát István utca kereszteződésében egy negyedik, jobbra kanyarodó sáv építéséről is határozott Székesfehérvár péntek reggeli közgyűlése. Az ülésen adták át a „Székesfehérvár Egészségügyéért” díjat Dr. Almási Ferenc nyugalmazott tisztifőorvosnak.
Augusztus 17-e és augusztus 19-e között idén is középkori forgatagba csöppen a látogató a Belvárosban. Királylányok, lovagok jönnek-mennek, kalodába kerülhet, aki nem vigyáz, mutatványosok és boszorkányok csalogatnak, jósok jövendölnek. Ez a három nap izgalmas időutazás, élmény lesz minden korosztály számára.
Székesfehérvár meghatározó személyisége volt Csitáry G. Emil polgármester a két világháború közötti időszakban. Szombattól tábla őrzi emlékét a Fő utca 2. szám alatti ház falán.
Nagyboldogasszony-napi szentmisét celebrált a Szent Imre templomban Spányi Antal püspök szerdán este. Nagyboldogasszony a legrégibb Mária ünnepünk. Államalapító uralkodónk erre a napra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot és ekkor tartott törvénykezést.