Január 20-án püspöki szentmisével 10 órakor kezdődik a város polgárainak fogadalmi ünnepe a felsővárosi Szent Sebestyén-templomban. Spányi Antal megyés püspök a város papságával tartott szentmisében emlékezik meg az elődök fogadalmáról.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Frigyik Katalin, a Szent István Király Múzeum nyugalmazott könyvtárvezetője életének 75. évében elhunyt. Munkás életének nagy része a fehérvári múzeumhoz kötődik. 35 évig dolgozott a múzeum szakkönyvtárában. Nevéhez több kiállítás és kamarakiállítás rendezése fűződik.
Emléktáblát avattak a magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred orosz frontra való kivonulásának 80. évfordulója alkalmából. A székesfehérvári Vasútállomás főépületének falán elhelyezett alkotás, amelyen dr. Zempléni Miklós egykori katonaorvos idézete olvasható, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség kezdeményezésére készült el.
1943. január 12-én kezdődött a 2. magyar hadsereg megpróbáltatásainak sora, melynek következtében több mint százezer magyar honvéd esett el a Don-kanyarnál. Csütörtökön este Spányi Antal megyés püspök a nyolcvan évvel ezelőtti harcokban hősi halált halt, megsebesült, vagy fogságba esett katonák és családjaik emlékére imádkozott.
MATASZ DON-80 címmel szervez három emléktúrát idén a Magyar Tartalékosok Szövetsége a doni katasztrófa 80. évfordulója tiszteletére. Az első program január 14-én, szombaton délelőtt Zámolyról indul és a Csákberény-Csókakő-Mór útvonalat követi. A túrához bárki csatlakozhat, örömmel várják az érdeklődőket.
A doni katasztrófa 80. évfordulójára emlékezünk idén. Január 12-én, csütörtökön 18.00 órakor imádságos tiszteletadás lesz Székesfehérváron, a Szent István-székesegyházban. Ezt követően január 13-29-e között megtapasztalást adó kültéri sétára várják a látogatókat a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen.
Székesfehérvár Önkormányzata és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fejér Megyei Tagozata rendezésében a 200 éve született Petőfi Sándorra emlékeznek. Az irodalom barátai január 10-én (kedden) 15 órakor hajthatnak fejet a fiatalon elhunyt költő emléke előtt.
Dr. Gergely Annával készített interjú olvasható a Szombat című újságban, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület folyóiratában és a Székesfehérvári Zsidó Hitközség honlapján. Dr. Gergely Anna történész, muzeológus Székesfehérváron él és dolgozik, a város zsidó múltjának kutatója, az emlékezet egyik őrzője.
1938-ban alakult meg a Székesfehérvári Kamarakórus, ami egyben a város legkiválóbb humán értelmiségének lett a baráti köre. A különleges kórus történetét Hartyáni Mária zenepedagógus, karnagy kutatja, aki szeretné a szekesfehervar.hu olvasóinak segítségét kérni, mert nem tudnak mindenkit beazonosítani, aki a Székesfehérvári Kamarakórusról készült archív képeken szerepel.