A székesfehérvári MH 43.Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred laktanyájában is műsorral tisztelegtek az 1849 október 6-án, az aradi vértanúk; köztük az alakulat névadója, Nagysándor József vezérőrnagy emléke előtt.
Az Aranycsapat Alapítvány kezdeményezésére emlékművet állítottak az 1952-es olimpián résztvevő magyar sportolók tiszteletére. Melocco Miklós alkotása a székesfehérvári Olimpiai Parkban kapott helyet és jövő héten ünnepélyesen is felavatják.
A hagyományok szerint Székesfehérváron is megemlékeztek az aradi vértanúkról október 6-án, a nemzeti gyásznapon. A Jávor Ottó téren tartottak koszorúzást Székesfehérvár Önkormányzata, a Fejér Megyei Önkormányzat, az iskolák és a civil szervezetek képviselőinek részvételével.
Közadakozásból állítottak emlékművet II. Rákóczi Ferencnek a Rákóczi utcában. Nagy Benedek szobrászművész alkotását nagy érdeklődés mellett avatták fel a szombaton délelőtti órákban. Az emlékművet felszentelték, majd néma koszorúzással tisztelegtek II. Rákóczi Ferenc emléke előtt.
Már a helyén áll a Vereckei-hágón át, lován érkező Rákóczi fejedelmet ábrázoló szobor, amely civil kezdeményezésre, közadakozásból készült el. Nagy Benedek szobrászművész alkotását ünnepélyes keretek között avatják fel október 1-jén, szombaton 10.30 órakor a Rákóczi utca 20-26. előtt kialakított új parkban.
Énekkel és az egykori tanítványok történeteivel tisztelegnek és emlékeznek meg a 101 éve született Mihályi Gyuláné Eszti néniről a zene világnapja előtt egy nappal Székesfehérváron. „A zenei nevelésért” Alapítvány szeptember 30-án, pénteken 10 órakor kezdődő eseménye a Városház térről indul. A köszöntőket követően kisvonattal ellátogatnak azokba az iskolákba, ahol Eszti néni tanított.
A Városszépítő- és Védő Egyesület szeptember 28-án, szerdán 17:00-kor rendhagyó történelemórára várja az érdeklődőket a Hosszú-temetőben. Poklosi Péter tanár úr, az egyesület elnöke az ott nyugvó neves személyiségek síremlékeivel és a temető művészi értékű alkotásaival ismerteti meg a résztvevőket. Az érdeklődőknek a Palotai úti Hosszú-temető kápolnájánál lesz a találkozó a programra.
70 éve jöttek létre a megyei könyvtárak, a jubileumra pedig különleges kiállításokkal készül a Vörösmarty Mihály Könyvtár, amihez olvasóik segítségét is kérik. Az elmúlt 70 év tárgyi emlékeit, könyvtárhoz kapcsolódó történeteit várják a könyvtár dolgozói október 3-án 10 óráig.
Ma lenne 70 éves Nádorfi Gabriella, a Szent István Király Múzeum régésze. A neves szakember tiszteletére, Yvette lánya kezdeményezésére emlékkonferenciát rendeztek pénteken a Múzeum Rendház épületének Látogatóközpontjában egykori munkatársak, szakemberek, tisztelők és barátok részvételével.
Értékes könyvjutalmat nyerhet az a beküldő, aki helyesen válaszol a Vörösmarty Mihály Könyvtár Kézai Simon és Kálti Márk krónikaírókról szóló kvízkérdéseire.