A Cselekvő Fehérvár október 6-i programját az időjárás-előrejelzést figyelembe véve átszervezték. A téma továbbra is a Várkörút, a sétát viszont virtuálisan, vetített előadás formájában tartják meg. A kezdési időpont változatlanul 16:30, a helyszín pedig a Fehérvári Civil Központ lesz.
Városnéző sétával, régészeti előadássorozattal, jó hangulatú és szórakoztató tematikus kvízjátékkal és szubjektív tárlatvezetéssel folytatódik a Múzeumok Őszi Fesztiválja október 6-tól Székesfehérváron.
Folytatódik a „Hely, ahol élünk” városismertető séta sorozat Székesfehérvár belvárosában. Ezúttal a Várkörút északi, Romkertig tartó szakaszát járhatják be az érdeklődők, most is Váczi Márk történész, városkutató vezetésével.
Kedden késő délután volt a Sukorói Református Templomban a Honvéd Fesztivál hagyományos eseménye, a „Megemlékezés az 1848. szeptember 28-i Sukorói haditanács 173. évfordulójára, és ökonomikus ima a szabadságharc hőseiért”.
Víziváros új közösségi terében hallgathatnak érdekes előadást a résztvevők a városrész történetéről. A holnap 15 órakor kezdődő programon Csutiné Schleer Erzsébet mesél Víziváros rejtett kincseiről.
Szerdán folytatódik A hely, ahol élünk című sorozat. Váczi Márkkal ezen a héten a Belvároshoz kötődő személyekről és épületekről hallhatnak érdekes történeteket a résztvevők.
Nem csak Székesfehérváron, Gyergyószentmiklóson is közösen emlékezett a két város a Gac-hegy oldalában 77 évvel ezelőtt elesett 159 fehérvári honvédra. A tragédia helyszínén tartott megemlékezésen Deák Lajosné önkormányzati képviselő, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka és dr. Karsai Béla a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének elnöke képviselte Székesfehérvárt.
Koraőszi sétára várta az érdeklődőket a Székesfehérvári Városszépítő és -Védő Egyesület szerdán a Palotai úti Hosszú-temetőben. Poklosi Péter, az egyesület elnöke rendhagyó történelemórát tartott, és bemutatta a rendbe rakott sírokat.
Gazdag programsorozattal emlékezik a Szent István Király Múzeum egykori igazgatójára a Fitz Jenő Emlékév keretében. A csütörtöki tudományos konferencián először a Fehérvár Televízió portréfilmjével idézték fel Fitz Jenő személyiségét és pályafutását, majd olyan előadók léptek a pódiumra, akiknek személyes kapcsolata volt Fitz Jenővel, vagy a tanár úr hagyatékához kapcsolódó területen folytatnak kutatásokat.
Folytatódik a Fitz Jenő Emlékév a Szent István Király Múzeum szervezésében. A programsorozat keretében szeptember 23-án, csütörtökön a Városházán tudományos konferenciát szerveznek, melynek keretében portréfilmet vetítenek a legendás múzeumigazgatóról, és több izgalmas előadás is lesz. A részvétel regisztrációhoz kötött.