I. (Szent) István (1001–1038) halálának 900 éves évfordulójára a magyar állam a Szent István-emlékév megrendezésével készült. Erre az esztendőre Székesfehérvár városa, mely az egész országot átfogó ünnepségsorozat egyik kiemelt helyszíne volt, már évekkel korábban megkezdte a készülődést.
Augusztus 20-án, pénteken Szent István király ünnepén 10:30 órakor a város papságával együtt celebrál szentmisét a Szentkorona hiteles másolatának és első uralkodónk fejereklyéjének jelenlétében Spányi Antal, püspök a Szent Imre templomban. A szentmise után a főpásztor megáldja a az új kenyeret, mint a családi jólét és a jövő jelképét, majd Isten áldását kéri valamennyi magyar család kenyerére és életére.
A Királyi Napok egyik várva várt látványosságaként idén is felvonult a királyi óriásbábok menete zenészekkel és hagyományőrzőkkel kísérve a Vörösmarty Színháztól a Városház térig. A magyar középkor kiemelkedő alakjait megszemélyesítő, közel öt méter magas óriásbábokot ezúttal is sokan várták a Belvárosban.
A város szakmai elismeréseinek, valamint a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíj, a Deák Dénes-díj és Deák Dénes-ösztöndíj átadása, folkest és népi gyermekjátszó, a királyi óriásbábok felvonulás, hagyományőrző bemutató is szerepel a Székesfehérvári Királyi Napok 2021 augusztus 17-i, keddi programjai között.
Tizennyolcadik alkalommal adták át a Szent István Emlékérmet és Díjat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, az idei kitüntetett Dr. Görög István nyugalmazott ezredes, a Pákozdi Katonai Emlékpark-Nemzeti Emlékhely igazgatója volt. A magánszemélyek által, 2004-ben alapított díjat minden esztendőben olyan személynek ítélik oda, akinek munkásságához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István király öröksége szolgált iránymutatásul.
Az Államalapító Szent István Emlékérem és Díj ünnepélyes átadása, antropológiai előadás, interaktív családi műsor és sok-sok tánc szerepel a Székesfehérvári Királyi Napok hétfői eseményei között. Az ünnepi hét minden napján nyitott kapukkal várja a látogatókat a Városháza. A Szent Korona, az Országalma és a koronázási kard hiteles másolata 10 és 19 óra között megtekinthetők.
Megalakulásának 101. évfordulóján „Szent István bakái”, a Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred emléke előtt hajtottak fejet az alakulat hajdani laktanyájánál, a mai Lánczos Kornél Gimnázium épülete előtt. A hősi áldozatok napján átadták az idei Sipos Gyula-díjat, amellyel a Magyar Honvédség állományába tartozó egykori és mai katonák tartós és kiemelkedő munkáját ismeri el Székesfehérvár Önkormányzata.
A Szent István királyhoz kapcsolódó ünnepkör egyházi programjai a Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmisével folytatódnak vasárnap a Szent Imre-templomban. Az Áron Nagy Lajos téren egy Szent István-legendából írt darabot mutat be a Szabad Színház, a Civil Központban történelmi témájú előadások és filmvetítés lesz, este pedig a II. Andrásról szóló koronázási szertartásjátékot vetítik a Bartók Béla téren. A nap a Királyi Folkesték koncertjével zárul a Malom utcában.
A Szent Istváni-i országfelajánlás napján a Szent Imre templomban celebrálta Spányi Antal a hagyományos fogadalmi misét. A szertartás előtt a Püspöki Palotából körmenetben kísérték a magyar szent család (Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg) ereklyéit a templomba, majd a Nemzeti Emlékhelyre, ahol Fehérvár polgármestere mondott ünnepi beszédet.
Időutazásra hívott a Székesfehérvári Királyi Napok péntek esti megnyitója: a látványos ünnepi műsor mintegy 400 évet felölelve vezette végig a közönséget az Árpád-ház történetén a honfoglalástól III. András haláláig. A színészek, zenészek, énekesek, artisták és balettművészek szóval, zenével és tánccal idézték meg a történelemformáló nagy királyaink alakjait.