Művelődés és társadalom a Horthy-korszakban volt a témája idén a Kreatív történelem tanulmányi versenynek, melyen a Kodolányi János Gimnázium "Fehérvári rend" csapata a harmadik helyen végzett. A kilencedikes diákokból álló négyfős csapatot és felkészítő tanárukat kedden délután a Városházán fogadta dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki történelmi sétát tartott a fiataloknak.
A 2022-ben megvalósult “Hamvas Béla 125 év”programsorozat sikerén felbuzdulva az idei esztendőben Weöres Sándor életművét dolgozza fel az Értékmentők csapata. Azért is izgalmas Weöres, mert Hamvas Bélára több helyen is mestereként hivatkozik, így a “WEÖRES 110” programsorozatban is sokszor fel-fel bukkan majd a Hamvas életmű.
Székesfehérvár Önkormányzata és a város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Róth Péter alpolgármester emlékezett ma a 801 esztendővel ezelőtt kibocsátott Aranybullára. A Csúcsos-hegyen álló emlékműnél helyeztek el virágot a városvezetők. 2023-ban első alkalommal ünnepeljük az Aranybulla napját április 24-én.
Idén első alkalommal ünnepeljük az Aranybulla napját április 24-én, a jeles napon könyvtári webarchivumok készítésével kapcsolatos országos szakmai konferenciát rendeztek a Vörösmarty Mihály Könyvtár szervezésében a Hiemer házban. A rendezvényen mutatták be az Aranybulla-webarchívumot, amellyel maradandó emléket állítottak az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára Székesfehérvár számára.
Történelmi nyomozós séta indul a Tourinform Iroda szervezésében Székesfehérváron. Április 22-én, szombaton 10.00 órakor az élettel teli, régi város izgalmas történetét ismerhetjük meg. A részvételhez előzetes regisztrációt kérnek.
Új programsorozatot indít a Terror Háza Múzeum, amelynek keretében időszaki kiállításaikat mutatják be országszerte közoktatási és közművelődési intézményekben. Az első állomás április 19-én a Székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium lesz, ahova az 1956 – A szabadságért és a függetlenségért című időszaki tablókiállítás utazik.
Két ismeretterjesztő sétát is szervez a hétvégén Székesfehérváron a Tourinform Iroda. Szombaton tematikus török túrára, vasárnap holokauszt emléknapi sétára várják az érdeklődőket.A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is pályázatot hirdetett művészettörténész, várostörténész, illetve ezen tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói részére kutatási tevékenységük támogatására. Pályázni részletes kutatási terv benyújtásával lehet június 16-ig, a pályázatok elbírálására augusztus elsején kerül sor.
Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja tovább bővíti elismert márkákból álló portfólióját Magyarországon. Idén nyártól a legendás székesfehérvári Hotel Magyar Király franchise megállapodás keretében csatlakozik a csoport kiterjedt portfóliójához és Mercure Székesfehérvár Magyar Király néven működik tovább.