A Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének nyugalmazott mezőföldi esperese, Péntek László hosszú betegség után, 85 éves korában hunyt el. Temetése a gyülekezet tájékoztatása szerint november 19-én, szombaton 10 órakor lesz a Budai úti református templomban.
November 7-én hétfőn 18 órakor kerül sor a Közéleti és Kulturális Szalon következő programjára a Krisztus Király Plébánia Közösségi Házában. Ezúttal az Ocsenás családot isemrhetik meg az érdeklődők.
November 1-jén kedden, Mindenszentek napján 18 órakor Spányi Antal megyés püspök tart szentmisét a Székesegyházban minden szent tiszteletére, azokéra is, akiket külön emléknappal nem ünnepel az egyház.
A zsidóság hetente visszatérő, legnagyobb ünnepe a Szombat, aminek eredete a világ teremtésére nyúlik vissza, amikor Isten hat nap munka után, a hetediken megpihent. A szombat mindig pénteken, napnyugatkor köszönt be, ekkor veszi kezdetét a zsidóság pihenőnapja, amit Istentisztelettel, úgynevezett szombatfogadással, az-az Kábálát Sábát-tal várnak.
A hagyományoknak megfelelően, október 22-én, szombaton reggel a Szent István Székesegyház oldalánál elhelyezett emléktáblánál, az 1956-os emlékkereszt alatt imádkoztak közösen a történelmi egyházak képviselői, valamint Székesfehérvár és Fejér megye elöljárói az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiért.
Október 22-én szombaton a Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében 9 órakor tartanak imádságos megemlékezést az 56-os áldozatokról a forradalom 66. évfordulója alkalmából, a Székesegyház emlék-keresztjénél.
Október 18-án kedden17 órától Pásztor Katalin előadásában "Zarándokok az 1938. eucharisztikus kongresszuson" címmel folytatódik a a Székesfehérvár és zarándoklatok sorozat a Látogatóközpontban. A belépés ingyenes!
Csütörtökön este adták át a közel egy évtizedes hagyománnyal rendelkező Schmidl Ferenc Építészeti Díjat a Hiemer-házban. A három díjazott építész a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, valamint a Belváros Resort lakóépület terveinek magas színvonalával érdemelte ki az elismerést.
Október 10-én hétfőn Mózessy Gergely 16 órakor kezdődő előadása után, 17 órától a Vasútvidéki Prohászka templomban emlékeznek meg hagyományosan Prohászka Ottokár püspökről Székesfehérváron.
Kovács Marcell fotográfus munkáiból nyílik kiállítás október 7-én, pénteken 16.00 órakor a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban. A fiatal fényképész az elmúlt egy év alatt több egyházi felekezet és közösség rendezvényén készített fotóbeszámolókat. A tárlatot Spányi Antal megyés püspök nyitja meg.