Immár 12. alkalommal tartottak találkozót azok a települések, akiknek múltja – hosszabb vagy rövidebb időre – összekapcsolódott a Magyar Pálos Renddel. Az idei esztendőben Gönc adott otthont az összejövetelnek, ahol közel százan vettek részt a közösségépítő és a múltbeli értékekre épülő, de a jövőt és a fejlődést szolgáló kezdeményezésekről is szóló programokon. Székesfehérvárt Deák Lajosné tanácsnok képviselte.
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
A tavalyi és a tavalyelőtti Múzeumok Éjszakája fehérvári rendezvényén befolyt támogatásokból szerveztek székesfehérvári látogatást Magyarországon élő ukrajnai menekülteknek. Szombaton délelőtt közel százan érkeztek a Püspöki Palota elé, ahol Spányi Antal megyés püspök és Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte a több korosztályból álló csoportot.
A Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ június 15-én, szombaton 10 órától a Bregyó Sportcentrum Kemping területén gyermeknapot szervez nevelőszülőknek, gyermekeknek.
1205. májusában két ünnepi eseménynek voltak tanúi azok, akik bebocsáttatást nyertek a Szűz Mária Bazilika falai közé. Előbb egy gyermekkirálynak, III. Lászlónak adták meg a végtisztességet, akit az Árpád-házi uralkodók közül utolsóként temettek el Székesfehérvárott. Május 29-én viszont már nem a vég, hanem az új kezdet került az érdeklődés középpontjába. Ezen a napon koronáztak királlyá egy harmincas évei elején járó fiatal férfiút, aki már nagyon várta ezt a pillanatot.
Hősök vasárnapján, május 26-án 15 órakor a Szent István király – székesegyházban, Spányi Antal megyés püspök az első és a második világháborúban elesett katonákért mutat be szentmisét.
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
Május 21-én 18 órától kerül sor a Közéleti és Kulturális Szalon következő programjára a Krisztus Király Plébánia Közösségi Házában. A meghívott vendégek Székelyhidi Zsolt költő, zenész, fotográfus és Zsille Gábor József Attila-díjas költő, műfordító lesznek, akikkel Bakonyi István irodalomtörténész beszélget.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.