Június 24-én, csütörtök délelőtt 10 órakor, Keresztelő Szent János születésének ünnepén, a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományának megfelelően pap- és diakónusszentelés lesz a Prohászka templomban, mely során a főpásztor pappá szenteli Szakács Péter Mihály diakónust és diakónussá Ébner Vilmost és Arany Ferenc akolitusokat.
„A hit kiárusítása” amerikai díjnyertes dokumentumfilmet ismét bemutatják június 22-én, kedden 20 órától a Szent Sebestyén-templomban.A bemutatót követően a közönség találkozhat a fehérvári Somogyi Viktóriával, az amerikai templombezárási válságról szóló alkotás rendezőjével, akivel Vakler Lajos újságíró beszélget.
Egy út, hét állomás – mottóval elkészült a Magyar Szent Család Tematikus Zarándokút, amelyet ünnepélyes keretek között június 26-án, szombaton 18 órakor adnak át a Múzeumok Éjszakáján, a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban.
Az elmúlt időszakban születtet három új könyvét ismerhetik meg az irodalom kedvelői Bobory Zoltán szerzői estjén. Június 16-án, szerdán 17.30 órakor a Zsolt utcai Krisztus király plébánia közösségi házában mutatják be a köteteket.
Június 18-án, pénteken 16 órakor a második alkalommal folytatódik a Mária anyánk - Mária-tisztelet a Kárpát-medencei népi kultúrában című előadássorozat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, a 100 esztendeje született néprajztudós, Erdélyi Zsuzsanna tiszteletére.
Júniustól látogatható www.szenteknyomaban.hu weboldal, ahol a Magyar Szent Család nyomában zarándokúttal kapcsolatos fontos és naprakész információk, videók, képek érhetők el. Család, hagyomány, összetartozás. Egy zarándokút, hét állomás. Ezernyi látnivaló Vértessomlón, Bodajkon és Székesfehérváron a Magyar Szent Család nyomában.
Vasárnap, a város papságával a Szent Imre templomban koncelebrált ünnepi püspöki szentmise után került sor Székesfehérvár egyházközségeinek közös úrnapi körmenetére. A főpásztor hívek sokaságának kíséretében, ünnepélyes körmenetben hordozta körül az Oltáriszentséget a Belvárosban, ahol négy oltárt állítottak fel a körmenet útvonala mentén.
Június 6-án, vasárnap 17:30 órakor kezdődik a Hungarikum együttes lemezbemutató koncertje az öreghegyi templomban, a Nemzetközi Eucherisztikus Kongresszusra készülés jegyében. A belépés díjtalan, illetve a járványügyi szabályoknak megfelelően.
A trianoni békediktátum 101. évfordulóján zászló-újraszenteléssel emlékeztek Székesfehérváron, az Országzászló téren az Országzászló Védnöki Testület közreműködésével.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.