Zarándoklatok és Székesfehérvár címmel előadás-sorozat indul csütörtökön a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban. Március és november között minden hónapban történészek, művészettörténészek készülnek izgalmas témákkal a zárándoklatokról.
Az eredetileg 1931-ben állított emlékművet több mint 90 év után avatták újra kedden, a Székesfehérvár-Repülőtér vasúti megállóhely melletti területen. A hányatott sorsú emlékoszlopot valószínűleg az Ikarus gyár építésénél bontották le és temették földbe, majd 2019-ben egy autóbuszöböl építésénél találtak rá.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Ünnepi bérletének záró estjén, március 11-én az európai zenetörténet egyik legnagyobb alkotását, Johann Sebastian Bach 1727-ben bemutatott monumentális Máté-passióját hallhatják a zenebarátok a Budai Úti Református Templomban rendezett hangversenyen.
A Hit Gyülekezete Székesfehérvári Gyülekezetének képviselői hétfőn délután jelképesen is átadták azt az egymillió forintos támogatást, mellyel a Székesfehérvár Önkormányzata által indított gyűjtést szeretnék támogatni. A városba érkező ukrán menekültek megsegítésére indított akció során már több mint hétmillió forint gyűlt össze.
2022. március 19-én, a Székesfehérvári Egyházmegyében Ferenc pápáért imádkoznak a szentmisékben a Szentatya megválasztásának évfordulójához kapcsolódva.
Sokszínű, izgalmas programsorozatot állított össze márciusra a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház. Lesz egyéniségfejlesztő előadás, filmvetítés Szent Ágostonról, tavaszi Virágkoncert, valamint hangverseny a fehérvári szimfonikusokkal. Megemlékeznek Csoóri Sándorról, illetve továbbra is várja vendégeit a Társasjáték Klub és a Zeneovi.
Szent Liturgiát tartanak március 5-én, szombaton 10 órától a Rác utcai Szerb Ortodox Templomban. Az istentiszteleten a békéért, az Ukrajna és Oroszország nemzetei közötti háborús konfliktus megszüntetéséért imádkoznak.
A Székesfehérvári Szerb Ortodox Egyházközség, és a Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatja az ukrán és ortodox hívő testvéreiket, hogy a Szerb Ortodox Templomot nyitva tartják minden nap határozatlan ideig 9:00 órától 11:00 órág és 16:00 órától 18:00 -óráig. Szeretettel várnank, minden megnyugvást váró hívő, nem hivő ukrán és ortodox testvért a délelőtti, vagy a délutáni imára.
A Szent Imre Általános Iskola és Óvoda márciusban 4 alkalommal várja iskola-előkészítő, közösségépítő foglalkozásain a város és a városkörnyék nagycsoportos óvodásait, hogy együtt kalandozzanak a Szent Imre Óvoda nagycsoportosaival és a tanító nénikkel.
A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban mutatták be pénteken este Ribi András: A fehérvári keresztes konvent története című könyvét. A fehérvári keresztes konvent most megjelent monográfiája a város és környéke középkori történetének egy igen fontos szeletét tárja elénk.