Kezdődik a Szent István király-székesegyház belső felújítása, azonban a kivitelezés előtt még a régészek veszik birtokba a templomot, ahol a szakemberek reményei és az előzetes kutatások szerint az egykor itt álló középkori épület és a négykaréjos koronázóbazilika összekötésének nyomait is megtalálják.
Az idén Balatongyörökön került sor a Székesfehérvári Egyházmegye nyári táborára. A szervezést dicséri, hogy a délelőtti előadásokon a szülők nyugodtan figyelhettek a tartalmas és lélekemelő előadásokra, mert eközben a gyermekek korosztályuknak megfelelő csoportokban kézműves foglalkozásokon, vidám játékokon, zenés, ének és tánctanuláson vehettek részt.
Gyógyszerészeti eszközök, illóolajok, játék és korabeli rajzok láthatók a Fekete Sas Patikamúzeum Kertészkedő szerzetesek című kiállításán. A 18. századi jezsuita rendházkerteket bemutató tárlat a Jézus Társasága fehérvári tevékenységeivel foglalkozik, és a barokk évhez kapcsolódik. A tárlat szeptember 2-ig tekinthető meg.
Bodajk település várossá nyilvánításának 10. évfordulóján, június 6-án a település díszpolgári címét, a Peske-Spányi díjat vehette át Spányi Antal, püspök. A két neves bodajki festőművészről elnevezett díjat a jubileumi városnapok alkalmával a városházán adta át Wurczinger Lóránt, polgármester.
Életének 99. esztendejében elhunyt Dr. Barlay Ödön Szabolcs, paptanár, irodalom- és egyháztörténész, bölcsész doktor, cserkészvezető, a történelemtudományok kandidátusa. Székesfehérvár Önkormányzata az elhunyt szeretteinek a város közössége, a volt tanítványok és a hitközség nevében nyilvánítja részvétét!
Szent Iván-napi búcsúra és Nemzetiségi Napra várták a híveket, illetőleg az érdeklődőket vasárnap a székesfehérvári rác utcai Szent Iván szerb ortodox templomba és a templomkertbe. Az ünnep délelőtt püspöki szent liturgiával kezdődött, amelyet követett a hagyományos kalács és koljivoszentelés. Délután nemzetiségi tánccsoportok, zenekarok léptek színpadra, bemutatva a szerb, német és görög kultúra egy-egy szeletét.
Július 5-én, csütörtökön 18 órakor a Prohászka templomban lesz Székesfehérvár egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A szentmisét a Spányi Antal, megyés püspök celebrálja a város papságával, amely után a közös szentóra kezdődik.
Napközis nyári táborba várja a gyermekeket a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum július 2-a és július 6-a között. A táborban szórakozást ígérő programokon, kiránduláson, játékokon, kézműves foglalkozásokon keresztül szemezgethetnek a gyerekek a nagy történelmi korszakok legizgalmasabb eseményeiből.
A Keresztelő Szent János ünnepét megelőző napon, szombaton a Prohászka Emléktemplomban Spányi Antal, megyés püspök pappá szentelte Rohrbacher János diakónust, és diakónussá szentelte Mészáros Barnabás, Mitrovics Zsolt és Sisa István Lénárd akolitusokat. A fölszenteltek megbízást kaptak az áldozópapi és szerpapi tisztség betöltésére.
Június 25-én, hétfőn, - Gyóni Géza születésének 134., halálának 101. évfordulóján - 16.30 órára a Krajczáros Alapítvány és a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház szeretettel vár minden érdeklődőt az „Ecsettel a békéért” című kiállítás megnyitójára és az azt követő Gyóni Géza megemlékezésre.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.