A Szent Donát kápolna előtti téren, augusztus 6-án vasárnap 18 órakor a hagyományoknak megfelelően Spányi Antal megyés püspök koncelebrált szentmisét mutat be a város papságával, megemlékezve Donát püspök-vértanúról, a szőlőhegyek vihar, villámcsapás és jégeső elleni védelmezőjéről.
Augusztus 3-án csütörtökön 18 órakor a Székesegyházban lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök tartja a város papságával.
Élményekkel gazdagodva zárhatják a hetet azok a gyermekek, akik ezen a héten vesznek részt a Öreghegyi Karitász Csoport által szervezett táborban. A 45 általános iskolás korú diák kézműves és drámapedagógiai foglalkozásokon vettek részt, nagy izgalommal várták mindennap a számháborút, és a hét zárásaként csütörtökön egy családi farm életét, míg pénteken a malomban zajló munkát ismerhetik meg egy-egy kiránduláson.
Az Istvánfi Balázs – Németh András Duo idei templomi koncertsorozatának második állomása Székesfehérvár. A magyar duda-tekerő kettős július 29-én, szombaton 19 órától hallható a Ciszterci templomban.
A Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány pályázatának keretében, mely a fogyatékkal élő emberek életminőségének javítását célozza meg, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász égisze alatt működő Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye lehetőséget kapott egy kisbusz vásárlására.
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartja hagyományos búcsúját. A keddi, koraesti szentmise keretében a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, majd a szertartás a járművek megáldásával fejeződött be a Vásártéren.
A kedden 18 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Várszegi Asztrik püspök, nyugalmazott pannonhalmi főapát celebrálja. Az ünnepre elkíséri Matusz Hugó pannonhalmi perjel. A szentmise kezdetén Tóth Tamás kanonok, esperes-plébános köszönti a vendégeket.
Még tart Székesfehérvár egyik legnagyobb közművelődési intézménye, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház nagyszabású felújítása. Harmadik, egyben záró fázisként felállványozták a Mátyás király körút felőli hátsó homlokzatot, amely szintén megújul.
Az Eucharist keresztény könnyűzenei együttes ad koncertet az Öreghegyi Plébániatemplom fűtési rendszerének felújításáért. Az előadás 2023. július 22-én, szombaton, 19.30-kor kezdődik a Székesfehérvár-Öreghegy Római Katolikus Templomban. A belépés díjtalan, de szeretettel várják a templom fűtési rendszerének korszerűsítésére szánt felajánlásokat a templom bejáratánál elhelyezett adományládákba.
A székesfehérvári Országos Papi Otthonban található Kármelhegyi Boldogasszony templom búcsúját tartották vasárnap este. Az ünnepségen kiemelt egyházi vendégként ott volt a gyémántmisés Kozma Imre atya, és Böjte Csaba ferences szerzetes is, akivel a 60 fős Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar is részt vett a liturgián és ünnepi koncertet is adtak
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.