Ünnepi műsorral zárul a Reformáció 500 emlékév székesfehérvári programsorozata. A rendezvényre november 18-án, szombaton 16 órától várják a híveket és minden érdeklődőt az Alba Regia Sportcsarnokban.
A társadalom megbecsülését fejezi ki az ágazat dolgozói felé a Szociális Munka Napja, melyet hétfőn ünnepeltek a Hiemer-házban. Székesfehérvár Önkormányzata hagyományosan minden évben köszönti a szociális szféra helyi vezetőit, dolgozóit, és ádja át a Pro Caritate Albae Regiae díjat. A város elismerését az idén Kádár Sándorné, az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportjának vezetője vehette át.
Öt üldözött emberből négyet kereszténységéért üldöznek – megdöbbentő adat, főleg nekünk, közép-európai, békében élő keresztényeknek. Kótai Róbert százados, tábori lelkész Koszovóban, Afganisztánban, legutóbb pedig Irakban szolgált, ahol közvetlenül tapasztalhatta meg a közel-keleti keresztények helyzetét.
A karácsonyi készülődés jegyében ismét Újszövetség Maratont rendez a Vörösmarty Színház december 3-án vasárnap hajnali 4 órától. Advent első hétvégéjén több mint húsz órán át olvassák fel az Újszövetséget a nagyszínpadon. Az érdeklődők a színház honlapján nézhetik meg a szabad időpontokat, jelentkezni viszont csak személyesen lehet az eseményre a színház előcsarnokában felállított regisztrációs pultnál.
Dr. Glósz Ervin atya halálának hetedik évfordulóján, vasárnap, a zsúfolásig megtelt öreghegyi Magyarok Nagyasszonya-templomban Kótai Róbert százados, a Ludovika Zászlóalj tábori lelkésze celebrált emlékmisét. Kótai Róbert, - aki az Öreghegyi plébánián, jórészt Ervin atya hatására kapta hivatását, - a misét követően az iraki üldözött keresztényekről tartott előadást.
Mindszenty-emlékérmet ítélt oda a bíboros nevét viselő Társaság Barlay Ödön Szabolcs atyának. Az elismerést Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke személyesen hozta el és adta át székesfehérvári otthonában a 98. születésnapját ünneplő díjazottnak.
Dr. Glósz Ervin atya halálának hetedik évfordulóján, november 5-én, vasárnap este hat órakor az öreghegyi Magyarok Nagyasszonya-templomban emlékmisét celebrál Kótai Róbert százados, tábori lelkész, püspöki titkár. A jubileumi emlékmisére mindenkit szeretettel vár az Ervin atya emlékére Alapítvány. Kótai Róbert a misét követően az Iraki üldözött keresztényekről tart előadást.
November 1-jén, Mindenszentek napján Spányi Antal megyés püspök tart szentmisét, minden szent tiszteletére illetve azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepén, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a szentek naptárában. A 18 órakor kezdődő szentmise után megemlékezés lesz elhunyt szeretetteinkről.
A történelmi egyházak imája mellett a Vox Mirabilis kamarakórus és a Szabad Színház irodalmi műsora várja a közös megemlékezésre a látogatókat november 1-jén 16 órától a Béla úti köztemető ravatalozójánál. A történelmi egyházak képviselői imádsággalbemlékeznek meg az eltávozott fehérváriakról.
November 2-án, Halottak napján 15 órakor Pákozdon a mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál Spányi Antal megyés püspök emlékmisét celebrál a II. világháború során, a Don-kanyarban elesett hősökért. A Mészeg-hegyen épült Doni emlékkápolna volt az első olyan hely Magyarországon, ahol kegyelettel lehetett emlékezni az elesett katonákra.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.