Hétfőtől bárki megnézheti a Városházán a Szent Korona hiteles másolatával szemben a Szent István-székesegyházban végzett régészeti feltárások során előkerült a 800 éves, zománcberakású limoges-i korpuszt. A limoges-i korpusz a Bazilika belső felújítását követően a templomban lesz látható.
November 10-én, szombaton a székesfehérvári Prohászka Emléktemplomban 16.30 órától közös imaóra, majd 17 órai kezdettel koncelebrált ünnepi püspöki szentmise lesz a Magyar Szent Család tiszteletére és közbenjárását kérve. Spányi Antal, megyés püspök az egyházközségekből érkező családok jelenlétében, Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg ereklyéi előtt a Magyar Szent Család oltalmába ajánlja a családokat.
Pénteken, halottak napjának délutánján Spányi Antal, megyés püspök celebrált emlékmisét az II. világháború során, a Don-kanyarban elesett hősökért és minden katonahalottért Pákozdon, a mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál. Az emlékmise után koszorúkat helyeztek el a hősök tiszteletére a kápolnánál nyugvó ismeretlen katona sírjánál.
A Prohászka Emléktemplomban november 10-én szombaton 16.30-tól közös imaórát, majd 17 órakor koncelebrált püspöki szentmisét tartanak a Magyar Szent Család tiszteletére rendezett egyházmegyei ünnepségen. A jelenlevő családoknak egy jelképes ajándékot ad át.
Csütörtökön, Mindenszentek ünnepének estéjén Spányi Antal, megyés püspök mutatott be szentmisét Székesfehérváron, a Szent Imre templomban. Megemlékezett azokról a szentekről, akiket külön emléknappal nem ünnepel az egyház, és halottak napja előestéjén minden elhunytról is. „Szítsuk fel magunkban Isten kegyelmét, újítsuk meg gondolkodásmódunkat, cselekedeteinket, életünket, ne hasonlítgassuk önmagunkat másokhoz.” - emelte ki szentbeszédében a főpásztor.
Hétfőtől a nagyközönség is megismerheti azt a csodálatos leletet, ami a Szent István-székesegyházban végzett feltárások során került elő: a 800 éves, zománcberakású limoges-i korpuszt a szentélyen belül találták meg.
November 2-án, Halottak napján 15 órakor Pákozdon a mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál Spányi Antal megyés püspök emlékmisét celebrál a II. világháború során, a Don-kanyarban elesett hősökért.
Október 31-én, szerdán 16:30-17:30 óráig múzeumi szakkör lesz a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban, melyre szeretettel várnak kicsiket és a nagyokat. A téma Mindenszentek ünnepe lesz, Jankovics Nikolett segítségével hangulatos mécsesek készítésére lesz lehetőség. A foglalkozás ingyenes.
Folytatódott a portrébeszélgetés-sorozat a Királykút Emlékházban hétfőn este, ahol a tíz esztendeje Székesfehérváron szolgáló Berze János, lelkipásztor, a Budai úti református templom lelkésze volt a vendég. „Berze János a fiatal lelkésznemzedék képviselője 1976-ban született Kiskunhalason, Szabadszálláson nőtt fel.” - mutatta be vendégét, Dr. Bakonyi István, aki hat esztendeje házigazdája A Szabadművelődés Háza és a Vörösmarty Társaság együttműködésében megvalósuló népszerű kulturális-közéleti sorozatnak.
Október 26-án, pénteken 18:45 órakor Gárdonyi Dániel, orgonaművész ad koncertet a Szent Imre templomban. A fiatal orgonaművész előadásában nem csak gyönyörű műveket hallhatunk, de a hangverseny végén bepillantást nyerhetünk a hangszerek királynőjének, az orgonának a működésébe is. Műsoron Johann Sebastian Bach, Olivier Messiaen, Louis Vierne és Gárdonyi Zsolt művei lesznek. Az est házigazdája: dr. Szabó Balázs zenetörténész. A belépés díjtalan.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.