Új, 28 férőhelyes bölcsőde építés indul a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A cél egy olyan intézmény létrehozása, ami biztosítja a minőségi nappali ellátást és a gyermekek személyiségének, egészségének fejlődését. Az épülő új bölcsőde kivitelezési szerződésének aláírására hétfőn került sor.
Urunk bemutatásának ünnepén, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, 17 órakor tartanak koncelebrált ünnepi szentmisét a Székesegyházban. A Megszentelt élet világnapján együtt imádkoznak a hívek szerzetesekkel, szerzetesnővérekkel, a Prohászka Imaszövetség tagjaival és a plébániákon működő közösségek és a lelkiségi mozgalmak képviselőivel.
Magyar Himnusz címmel nyílt kiállítás szombaton délután Kárpát-medencei, keresztény, kortárs magyar alkotóművészek munkáiból a Szent Korona Galériában. A tárlat célja megmutatni, hogy mit üzen napjainkban Kölcsey Ferenc legnagyobb hatású költeménye a kiállított műalkotásokon keresztül.
Székesfehérvár hagyományos fogadalmi miséjét tartották szombaton délelőtt a Szent Sebestyén-templomban. Az idei búcsún a fogadalmi szentmisét Spányi Antal megyés püspök celebrálta. A fogadalmi misét követően pedig a hagyományokhoz hűen a Fehérvári Polgárok Egyesülete fánkkal és teával vendégelte meg a búcsú résztvevőit.
Szeretettel hívnak és várnak minden elcsendesedésre, imádkozásra vágyót január 20-án az öreghegyi templomban, ahol minden hónapban egy alkalommal 24-órán keresztül nyitva van az ajtó, az országos folyamatos szentségimádási alkalmakhoz csatlakozva.
Hagyományosan havonta egy alkalommal rendez angol nyelvű istentiszteletet a Budai úti Református Egyházközség. A Budai út 113. szám alatt ezúttal január 12-én, pénteken 18.00 órától várják az érdeklődőket, akik angol anyanyelvű prédikátorokat hallgathatnak.
Ünnepi hálaadó nyitó istentisztelettel kezdődött vasárnap a Székesfehérvári Református Egyházközség jubileumi éve. Az első fehérvári református gyülekezet megalakulásának 200. évfordulója tiszteletére egész évet felölelő programsorozatot szerveznek, amelyben többek között koncertek, történeti kiállítás, előadássorozatok szerepelnek.
Vízkereszt napján, Urunk megjelenésének ünnepén Spányi Antal püspök celebrált szentmisét a Székesegyházban. A megyéspüspök szentbeszédében arról is szólt a híveknek, hogy Vízkereszt Krisztus kinyilvánítása, Krisztus megjelenésének ünnepe, ami azt üzeni: engedjük, hogy jelen legyen az életünkben az Isten.
Január 6-án, amikor a nyugati kereszténység karácsonyi ünnepköre lezárul, az ortodoxok akkor ünneplik Jézus születését. Szombaton, Székesfehérváron, a Rác utcai szerb ortodox templomban Pavle Kaplan, esperes vezetésével végeztek ünnepi előesti vecsernyét.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.