A Sabbathsong Klezmer Band fergeteges örömzenéjével és a Hanuka első gyertyájának meggyújtásával folytatódott vasárnap a II. Székesfehérvári Zsidó Napok. A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Heisler András, a Mazsihisz elnöke is.
A Hanuka egy olyan ünnep, ami nem szerepel a Tórában. Egy történelmi eseménynek állít emléket: a szíriai görögök ellen aratott győzelemnek, amit a makkabeusok vittek véghez időszámításunk előtt százhatvanötben.
Az idei advent gyertyagyújtásai, a jótékonysági akciók, az ajándékba kapott adventi gondolatok a karácsony igazi üzenetére hívták fel a fehérvári családok figyelmét. A tizennegyedik alkalommal megnyitott Püspöki Palota udvarán állított adventi koszorú negyedik gyertyáját Spányi Antal, megyés püspök gyújtotta meg, a színpadon a Martonvásári Szent László Óvoda gyermekei adtak betlehemes műsort.
December 22-én, vasárnap 16 órai kezdettel Teleki Miklós, orgona és zongoraművész, valamint Kovács Kolos, Kossuth díjas, basszus operaénekes ad közös koncertet a Széchenyi utcai református templomban. A részvétel ingyenes, a koncert létrejöttét adományával támogathatja.
Advent időszakára esik a Székesfehérvári Egyházmegye egyik kiemelt eseménye, Kaszap István halálának évfordulója, amelyre minden esztendőben koncelebrált püspöki szentmisében emlékeznek a Prohászka templomban. Idén is sokan gyűltek össze, hogy imádkozzanak a szent életű fehérvári kispap boldoggá avatásáért. A szentmise után a papság és a hívek Kaszap István sírjához vonultak, hogy megköszönjék számos közbenjárását.
Karácsonyi koncertet ad a Vox Mirabilis Kamarakórus december 19-én az Országházban. A székesfehérvári kamarakórus egyike Magyarország legaktívabb, legkreatívabb együtteseinek.
December 17-én, kedden 17 órakor a Prohászka-emléktemplomban Spányi Antal, megyés püspök koncelebrált szentmise keretében emlékezik meg Kaszap István halálának 84. évfordulójáról. A szentmise után a papság és a hívek Kaszap István sírjához vonulnak, és imádkoznak mielőbbi boldoggá avatásáért.
December 15-én, advent harmadik vasárnapján 16:30 órakor Kelta advent címmel a M.É.Z. együttes ad koncertet a Maroshegyi templomban. Az ünnepi műsor, ír hárfával kiegészülve templomokban és karácsonyi vásárokban segíti a lelki készülődést a karácsonyi ünnepkörre. A koncert gerincét ír, skót karácsonyi dalok alkotják a középkortól napjainkig. A belépés ingyenes, adományokat a maroshegyi Szent Kristóf templom javára elfogadnak.
Szombaton a Székesfehérvári Püspökség Adventi Udvara rendezvényekkel, jótékonysági és kézműves vásárral várta a Püspöki Palota kertjébe betérőket. Délután gyújtották meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját a bicskei Szent László Általános Iskola műsorával és Spányi Antal, püspök örömvasárnap-előesti gondolataival.
Szombaton délután az adventi koszorú harmadik és negyedik gyertyájának meggyújtásával zárult a Vízivárosi Advent. A gyertyagyújtásnál Székesfehérvár polgármestere is köszöntötte a városrész rendezvényének vendégeit és fellépőit, majd Ludvigné Izsay Szilvia református lelkész osztotta meg a résztvevőkkel adventi gondolatait.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.