Február 17-én, szombaton lesz a Székesfehérvári Egyházmegye házas-zarándoklata a Házasság Hetéhez kapcsolódóan. A Családpasztorációs Iroda szervezésében 47 házaspár látogatja meg a budapesti Szent István Bazilikát a délelőtt folyamán, majd 15 órakor Spányi Antal megyés püspök tart szentmisét az Ercsi Nagyboldogasszony kegytemplomban.
Február 23-án, pénteken 18 órakor a Székesegyházban Dózsa István, püspöki vagyonkezelő, plébános az esti szentmise keretében megáldja a méztermelők mézét. A méz hagyományos Jézus-szimbólum. A méz megáldása (tejjel és vízzel együtt) ősi szertartás volt, az első keresztények a kereszteléskor mézzel kínálták az újonnan megkeresztelteket.
Február 13-án, kedden 17.30 órakor a „Házasság hete - Éltető sodrásban” országos rendezvénysorozat keretében Dr. Túry Ferenc pszichiáter, egyetemi tanár előadását kísérhetjük figyelemmel a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A program címe: „Kapcsolatunk házastársunkkal - a tartós házasság alappillérei.” A belépés ingyenes.
Február 15-én, csütörtökön 17.30 órakor Jungbert Béla PhD, nyugalmazott nagykövet, a Corvinus Egyetem címzetes docense, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend magyarországi helytartója “Keresztények a mai Szentföldön” című eladására várják az érdeklődőket a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba.
Dr. Janka Ferenc, filozófus, teológiai tanár, főiskolai docens, veszprémi görög katolikus parochus „Kapcsolatok vonzásában - a személy misztériuma” című előadására várták az érdeklődőket kedden este a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba.
Február 6-án, kedden 17.30 órakor Dr. Janka Ferenc, filozófus, teológiai tanár, főiskolai docens, veszprémi parochus „Kapcsolatok vonzásában - a személy misztériuma” című előadására várják az érdeklődőket a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba. A belépődíj 500 forint lesz.
Február 2-án, Urunk bemutatásának ünnepén, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, 17 órakor, Spányi Antal, megyés püspök a város papságával celebrál ünnepi szentmisét a Székesegyházban. Az ünnep a néphagyományban is jeles határnap.
Izgalmas, sokszínű programsorozattal várja az érdeklődőket februárban is a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház. Társasjátékklub indul nyugdíjasoknak, de lesz beszélgetés Gundel Takács Gáborral, előadás a Házasság hete keretében, farsangi operaparádé és film Szent II. János Pál pápáról.
Február 13-án, a nagyböjt előtti utolsó kedden 16:30 órára szeretettel várják a gyerekeket (6-12 éves korig) egy kis farsangi mulatságra a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumba, ahol jelmez,- maszk-készítésekkel, fánkevő versennyel, valamint számos érdekes programmal várják a fiatalokat. A programon a részvétel ingyenes.
Február 9-én, pénteken 18:30 órakor „A szerelem biokémiája” címmel dr. Gloviczki Eszter eladására várják az érdeklődőket a Baptista Gyülekezeti Házba. (Széchenyi út 26.) Vajon a szerelem leírható kémiai vegyületekkel? Tényleg csak a hormonok játéka? A szerelem és a szexualitás tudományosan is vizsgálható? Ha hallani szeretné erről egy szakember véleményét, hallgassa meg dr. Gloviczki Eszter előadását.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.