Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartja hagyományos búcsúját. A keddi, koraesti szentmise keretében a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, majd a szertartás a járművek megáldásával fejeződött be a Vásártéren.
A kedden 18 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Várszegi Asztrik püspök, nyugalmazott pannonhalmi főapát celebrálja. Az ünnepre elkíséri Matusz Hugó pannonhalmi perjel. A szentmise kezdetén Tóth Tamás kanonok, esperes-plébános köszönti a vendégeket.
Még tart Székesfehérvár egyik legnagyobb közművelődési intézménye, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház nagyszabású felújítása. Harmadik, egyben záró fázisként felállványozták a Mátyás király körút felőli hátsó homlokzatot, amely szintén megújul.
Az Eucharist keresztény könnyűzenei együttes ad koncertet az Öreghegyi Plébániatemplom fűtési rendszerének felújításáért. Az előadás 2023. július 22-én, szombaton, 19.30-kor kezdődik a Székesfehérvár-Öreghegy Római Katolikus Templomban. A belépés díjtalan, de szeretettel várják a templom fűtési rendszerének korszerűsítésére szánt felajánlásokat a templom bejáratánál elhelyezett adományládákba.
A székesfehérvári Országos Papi Otthonban található Kármelhegyi Boldogasszony templom búcsúját tartották vasárnap este. Az ünnepségen kiemelt egyházi vendégként ott volt a gyémántmisés Kozma Imre atya, és Böjte Csaba ferences szerzetes is, akivel a 60 fős Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar is részt vett a liturgián és ünnepi koncertet is adtak
Rendhagyó helyszínen, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Díszudvarán folytatódott a Pákozdi Katonai Emlékpark, a XI. Emlékparki Nyár programsorozata. Az „Elértem, amit ember érhet el..." című esten Meleg Vilmos és Molnár Júlia nagyváradi színművészek tolmácsolásában a Petőfi Emlékév keretében a költő életútjához kapcsolódó versei hangzottak el.
Szent Iván-napi búcsúra várták a híveket és a vendégeket szombaton, Székesfehérváron, a Rác utcai szerb ortodox templomba és a templom kertjébe. Az ünnep délelőtt püspöki szent liturgiával kezdődött, amelyet követett a hagyományos kalács és koljivoszentelés.
Iván-napi búcsút tartanak július 8-án szombaton a Rác utcai szerb ortodox templomban. Az ünnep délelőtt Püspöki Szentmisével kezdődik, amelyet kalács és koljivo szentelés követ. Székesfehérváron minden évben Keresztelő Szent János azaz, Iván napjához közeli hétvégén van a templom búcsúja, a fehérvári szerbség egyik legnagyobb ünnepe.
Július 6-án csütörtökön 18 órakor a Prohászka templomban lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök tartja a város papságával.
Egy adományozó jóvoltából három defibrillátort helyeznek ki a Székesfehérvári Egyházmegyében. Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök örömmel jelentette be, hogy az egyházmegye a defibrillátorok segítségével új módon tud segítséget nyújtani az embereknek, akiknek az életben maradása függhet az orvosi készülékektől.