December 9-én, szombaton, 19 órakor lesz a Vox Mirabilis Kamarakórus 2017/18-as hangverseny-bérletének karácsonyi koncertje a Jézus Szíve Templomban. Igazi zenei csemegét kínálnak, a 250 évvel ezelőtt íródott Harmonia Pastoralis című betlehemes misét, amely egy 18. századi ferences páter (Georgius Zrunek) tollából való bájos, latin-magyar népies karácsonyi mise.
December 2-án, szombaton, 14.30-kor nyílik meg a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban a XV. Betlehemi szép csillag kiállítás, valamint Sereg Mátyásné népi iparművész buzsáki motívumokkal díszített, textíliákból álló tárlata. A kiállítást Gelencsér József néprajzkutató nyitja meg, köszöntőt mond Spányi Antal megyés püspök.
A hétvégén kezdődik a Fehérvári Advent, ünnepi fénybe öltözik a Belváros: a Fő utcán kedves mesefigurák, a Városház téren az óriás fa alatt a kisvonat, a Városháza ablakaiban az élő adventi naptár várja a fehérváriakat a karácsonyig tartó hetekben. Szombaton 10 órakor nyílik meg a Püspöki Palota kertjében a hagyományos Adventi udvar, ahol várják mindazokat, akik szeretnének valódi csendes, imádságban eltöltött karácsonyi készülődést.
Idén is összefogtak a testvérkörzetek, hogy advent idején a Vízivárosi Általános Iskola aulája hétvégenként ünnepváró hangulattal teljen meg. Az egykori történelmi Vízivárost alkotó területek - a jelenlegi 3., 4., 10. és 11. számú választókörzetek - szombatonként 15 órai kezdettel várják az intézmény aulájába a városrészek lakóit közös karácsonyváró ünneplésre. Az idei programokról közösen számoltak be a városrészek önkormányzati képviselői a vízivárosi Lakóközösségi Információs és Szolgáltató Irodában tartott sajtótájékoztatón, hétfőn.
Vasárnap, az Almássy-telepi Krisztus Király templom búcsúnapján ünnepi szentmisét celebrált Tornyai Gábor plébános, amelyen a Gyergyószentmiklósi Domokos Pál Péter Dalkör és a 60 esztendős Vox Mirabilis Kamarakórus is szolgált. A szentmisén adták át a Krisztus Király díjat, amelyet az idén Molnár István, akolitus, lektor kapott. Az alábbiakban a misén elhangzott laudációt közöljük.
Hármas ünnepet ültek vasárnap a Bazilikában; Krisztus Király ünnepét, a Székesegyház felszentelési évfordulóját és ezen a napon adta át Ugrits Tamás, irodaigazgató, pasztorális püspöki helynök az újonnan végzett világi lelkipásztori munkatársak számára a püspöki megbízólevelet.
Ünnepi hangversenyt rendeztek szombaton a Szent Imre-templomban Kodály Zoltán tiszteletére. A gazdag, rendkívüli összeállítású koncerten közreműködöttaz Alba Regia Vegyeskar, a vendégül városunkba érkezett Kecskeméti Énekes Kör Erdei Péter Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas karnagy, érdemes művész vezetésével, valamint Tóka Ágoston orgonaművész. Az Alba Regia Vegyeskart Kneifel Imre vezényelte.
A Krisztus Király Napok rendezvénysorozatának részeként közös éneklésre és múltidézésre várta jelenlegi és egykori tagjait, barátokat és érdeklődőket szombaton a Zsolt utcai Közösségi Házba és templomba a 60. születésnapját ünneplő székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus. Az esemény vendége volt a Domokos Pál Péter Dalkör Gyergyószentmiklósról.
Ünnepélyes keretek közt adták át az első világháborúban életüket vesztett magyar katonák, a Honvédelmi Minisztérium segítségével felújított hősi emlékművét szombaton, Székesfehérváron, a Homoksori úti Evangélikus Temetőben. Az ünnepi alkalmon Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Bencze András evangélikus lelkész is beszédet mondott, az emlékművet Nánási László, evangélikus tábori püspök-helyettes áldotta meg.
Az Almássy-telepi Krisztus Király plébánia búcsúnapját ülik vasárnap, valamint az idén 60 esztendős a Vox Mirabilis Kamarakórus, amely a templom kórusa. A három napos rendezvénysorozat első napján, pénteken gyertyás körmenet vonult a Zsolt utcai templomtól a Budai út – Kisteleki utca – Lehel utca kereszteződésében található kereszthez.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.