Hagyományosan közösen emlékeztek Székesfehérvár polgárai és papjai Krisztus kereszthalálára, Nagypénteken délután, a Palotavárosi Kálváriánál, Spányi Antal, megyés püspök vezetésével, ahová idén sok százan jöttek el, hogy imádsággal és énekkel kísérjék Jézus útját a tizennégy stáción keresztül, Pilátus ítéletétől a sírbatételig.
„Együtt imádkozva és egymásért! - mottóval idén közös húsvéti lelki készületre hívták a családokat Székesfehérvár papjai, Virágvasárnaptól kezdve Húsvétvasárnapig. A Nagyhét első három napján Spányi Antal megyés püspök nagyböjti lelkigyakorlatos szentbeszédeire várták a város híveit a székesfehérvári Szent Imre templomba.
A város polgárai és papjai közösen emlékeznek Jézus kereszthalálára. Nagypénteken, a Palotavárosi Kálváriánál délután három órakor kezdődik Spányi Antal püspök vezetésével a város polgárainak közös keresztútja.
Nagycsütörtökön este, az utolsó vacsora emlékére celebrált ünnepi szentmisét Spányi Antal, megyés püspök a Szent Imre templomban. Ez a szombat esti vigília előtti utolsó mise, Nagypénteken nincs szentmise, igeliturgiát tartanak, az szentáldozást az olajszentelési misén konszekrált ostyával végzik. A húsvéti vigília Glóriájáig sem harang, sem csengő, sem orgona nem szól.
Az idei évben volt a negyedik alkalom, hogy megrendezték Enyingen a Rügypattintó futást, melyre a Székesfehérvári Kristóf Ház fiataljai is meghívást kaptak. Hat fiatal teljesítette az 1200 méteres távot. A versenyzés után a településen működő sportszervezetek bemutatói következtek (karate, jóga, nordic walking, foci), valamint különböző sporteszközök kipróbálására volt lehetőség (kettlebell, TRX, airsoft, pingpong).
Nagycsütörtökön, délelőtt a Szent Imre templomban a Székesfehérvári Egyházmegye teljes papsága részt vett a hagyományos olajszentelési szentmisén és s ünnepélyesen megújította papi ígéreteit. Este 6 órakor, ugyancsak a Szent Imre templomban Spányi Antal, püspök celebrál szentmisét az utolsó vacsora emlékére, amelyen a lábmosás szertartását is a megyés főpásztor végzi.
Április 20-án, Nagyszombaton tíz templomot érintő kerékpáros zarándoklat lesz Székesfehérváron. Régi hagyomány, hogy nem csak a saját egyházközségükbe, hanem más templomokba is elzarándokolnak a hívek szentsírt látogatni. Találkozó szombaton reggel 9 órakor a Zsolt utca 30. alatti Almássy-telepi templomnál lesz, a programot várhatóan 13 órakor zárják a Vízivárosi Jézus Szíve templomnál. Felnőttek, fiatalok részvételére egyaránt számítanak.
Az alábbiakban csokorba gyűjtöttük a fehérvári húsvéti események, misék, istentiszteletek és liturgiák órarendjét Székesfehérvár templomaiból. „Mert Krisztus az igazi Bárány, aki elvette a világ bűneit, halálunkat halálával megtörte és feltámadásával új életet szerzett nekünk.” - írja a húsvéti prefáció.
Április 18-án, Nagycsütörtökön, a Szent Imre templomban 10 órakor kezdődik a hagyományos olajszentelési szentmise, melyen az egyházmegye teljes papsága részt vesz és ünnepélyesen megújítja papi ígéreteit. Szintén Nagycsütörtökön, a Szent Imre templomban 18 órakor Spányi Antal püspök celebrál szentmisét az utolsó vacsora emlékére, amelyen a lábmosás szertartását is a megyés főpásztor végzi.
Háromnapos lelkigyakorlat lesz április 15-16-17-én, hétfőtől szerdáig, minden nap 18 órai kezdettel az Evangélikus templomban, Bencze András, lelkész, püspökhelyettes vezetésével. Elsőként - hétfő este 6 órakor - az emberről esik szó. A szenvedő Istenre tekintenek a második estén - kedden este 6 órakor - Kazoh Kitamori, japán teológus gondolatai nyomán. Végül, szerdán este 6 órakor Jézus szenvedéséről elmélkednek. Az alkalmakra minden hívőt szeretettel várnak.