Szent Iván-napi búcsúra várták a híveket és a vendégeket szombaton, Székesfehérváron, a Rác utcai szerb ortodox templomba és a templom kertjébe. Az ünnep délelőtt püspöki szent liturgiával kezdődött, amelyet követett a hagyományos kalács és koljivoszentelés.
Az idei „Harmonia Albensis – Templomi hangversenyek” sorozat négy estje az Aranybulla évforduló előtt tisztelegve a magyar egyházzene hosszú történetén vezeti végig az érdeklődő zenebarátokat az államalapítás korától napjainkig. A csütörtöki „Gaude, Civitas Regia – Örvendezz, királyi város” című nyitókoncerten az az Ars Oratoria Kamarakórus lépett a közönség elé.
Július 7-én, csütörtökön 18 órakor a Prohászka templomban lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A közös imádságot este 6 órakor szentmisével kezdik.
Iván-napi búcsút tartanak július 9-én szombaton a Rác utcai szerb ortodox templomban. Az ünnep délelőtt Püspöki Szentmisével kezdődik, amelyet kalács és koljivo szentelés követ. Székesfehérváron minden évben Keresztelő Szent János azaz, Iván napjához közeli vasárnapon van a templom búcsúja, a fehérvári szerbség egyik legnagyobb ünnepe.
Immár 16. éve rendezik meg Sukorón - a világjárvány miatt két évnyi kényszerszünettel -, a református templomban nyári hangversenysorozatukat, amelynek idei tervezetét az alábbiakban ismerhetik meg. A hangversenyeken belépődíj továbbra sincsen, a sorozatra szánt adományaikat szívesen fogadják.
László napján a Prohászka ligetben katonai tiszteletadás mellett koszorúzták meg Szent László szobrát. A lovagkirály már életében legenda lett az országban, halálát követően pedig csodákat tulajdonítottak neki. A lövészkatonák védőszentjére az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred szervezésében emlékeztek hétfőn délelőtt.
Keresztelő Szent János ünnepén, a lánglelkű Prohászka Ottokár püspök és Kaszap István hitvalló kispap sírja mellett, a Jó Pásztor Templomban ünnepelték a pap- és diakónusszentelést Székesfehérváron.
A székesfehérvári Püspöki Palotában tartott sajtótájékoztatón ismertették az idei Múzeumok Éjszakája programjait. A két év kihagyás után újra megrendezésre kerülő rendezvényen számos helyszínen, éjszakába nyúlóan látogathatják a változatos programokat az érdeklődők, a rendezvénybe bekapcsolódik a zsidó hitközség is.
A Családok X. Világtalálkozója keretében hazánk minden egyházmegyéjében levetítik a Váratlan élet című filmet, mely igaz történet alapján mutatja be az abortusz dilemmáját. A vetítésre június 24-én 16 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban kerül sor, melyet az Ökumenikus Életvédő Közösség vezetője Kissevichné Toldi Hajnalka vezet.
Vasárnap délelőtt közösen ünnepelték Székesfehérvár egyházközségei Krisztus Szent Testének és Vérének főünnepét. Úrnapja koncelebrált szentmisével kezdődött a Szent Imre templomban, majd azt követően a Belvárosban tartottak közös körmenetet.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.