Sz. Demény Monika népművészeti díszítőfestő alkotásaiból nyílik kiállítás március 14-én, pénteken 17 órakor az Evangélikus Egyházközség gyülekezeti házában. A tárlatot Radetzky Csilla népi iparművész ajánlja a látogatók figyelmébe.
Ismét sportlegendákkal találkozhatnak az érdeklődők a Barátok kávézó és teázóban. Március 13-án, csütörtökön 18 órától Triscsuk Krisztina kézilabdázó lesz az idei évad első vendége, Vakler Lajos újságíró beszélgetőtársa.
Március 14-ig, péntekig látható a Péter Ágnes szobrászművész terveiből készült tárlat a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban. A Várkörúti intézményben rendszeresen szerveznek majd időszaki kiállításokat a Szent István-i örökséghez bármely módon kapcsolódó alkotók munkáiból.
Nevelőszülők jelentkezését várja a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ. Székesfehérvár 80 km-es körzetében és Fejér vármegye egészében. A nemes, ám nehéz hivatás felvállalásához magukban erőt érzők és megfelelő körülményekkel rendelkezők jelentkezését március 15-ig várják.
Különleges módon, egy kézíráskutató segítségével elevenítik fel Jókai Mór regényíró és Katona József drámaíró életét, munkásságát március 12-én a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök 75. életévéhez közeledve nem kívánta meghosszabbítani megbízatását a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatói, valamint a Katolikus Karitász elnöki pozíciójában. Spányi Antal a Magyar Katolikus Rádió megalapítása, azaz 2004 óta vezette az intézményt, a Karitász igazgatója pedig 2003 óta volt.
Szombaton este a Vox Mirabilis BRAVISSIMO! című hangversenybérletének keretében került sor a Farsangi operaparádé című koncertre a Szent István teremben. Az est egyben a 15 éves fennállását ünneplő kórus igazi ünnepe volt, a Vox Mirabilis Kórus Zemlényi Katica vezetésével csak tavaly 33 koncertet adott, és 3 zenei fesztiválon lépett fel.
95. születésnapja alkalmából otthonában köszöntötték Horváth Imre nyugalmazott plébánost. A miniszterelnök gratuláló levelét és a város ajándékát dr. Cser-Palkovics András polgármester nyújtotta át.
Február 22-én a A Székesfehérvári Egyházmegye Házasság Hete alkalmából rendezett záró programjára kerül sor 15 órakor Alsószentivánon, ahol püspöki szentmise lesz.
Február 23-án a katolikus iskolák javára gyűjtenek Magyarország összes katolikus templomában. Az adakozás évről évre bizonyítja, hogy milyen sokan szívükön viselik az egyház oktatási-nevelési szolgálatának támogatását.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.