A város polgárai és papjai közösen emlékeznek Jézus kereszthalálára. Nagypénteken, a Palotavárosi Kálváriánál délután három órakor kezdődik Spányi Antal püspök vezetésével a város polgárainak közös keresztútja.
Nagycsütörtök, az utolsó vacsora emléknapja, Jézus elárultatásának és elfogatásának napja, a húsvéti Szent Három Nap kezdete, a szeretetparancs ünnepe, amikor Jézus a lábmosásban példát mutatott a szolgáló szeretetre.
Március 26-án kedden a maroshegyi Szent Kristóf templomban 18 órakor lesz a Villő Énekegyüttes és Vedres Csaba orgonista nagyböjti koncertje. Népénekek és archaikus népi imádságok szólalnak meg.
Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. A hívek ezen a napon meghallgatják Jézus szenvedéstörténetét, a passiót, több helyen pedig keresztutat járnak. Maroshegyen családok készültek elmélkedésekkel a 14 stációra – a kedvezőtlen időjárás okán, ezúttal a templomban.
Virágvasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg az egyház. Székesfehérváron, a Szent Anna-kápolna bejáratánál barkaszentelést tartottak, majd körmenetben vonultak a Székesegyházba, ahol az ünnepi szentmisét Spányi Antal, megyés püspök celebrálta.
Virágvasárnappal kezdődik a nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül a feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket. Ezen a napon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg az egyház.
Március 24-én, virágvasárnap a Krisztus Király templomban megismerhető és közelről látható a Torinói Lepel hiteles másolata. Egész nap nyitott templomajtóval várják a látogatókat. Ezen kívül március 29-én és 30-án is lehetőség lesz a lepel megtekintésére.
Március 19-én kedden a székesfehérvári szemináriumi templomban 18 órakor kerül sor Szent József ünnepére, a szentmisén Spányi Antal püspök megáldja a családfőket, édesapákat.
A budapesti Oriolus Kamarakórus a Bacchus Consort közreműködésével Székesfehérváron, a Ciszter templomban is bemutatja Dieterich Buxtehude Membra Jesu nostri című művét. A hét kantátából álló barokk ciklus a passiótörténet cselekményét elhagyva a kereszten függő Jézusra koncentrál, különleges és elmélyült zenei élményt nyújtva.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.